képek


Március 8. Marrakesh


A lakás , amit kaptunk olyan arabosan volt elegáns. Volt egy 30 nm nappalink egyik oldalról csupa üvegajtóval, de nem volt pl. villanyunk. Ennek ellenére pompásan aludtunk. Olyannyira, hogy 11 körül Omar botorkált be begyógyult szemekkel, hogy közölje, Naima  elkészült a reggelivel. Ő ugyan visszamegy szunyókálni (ez volt a nap, amikor veszettül dolgoztak a francia építésszel), de mi érezzük otthon magunkat. Kint teljes gőzzel sütött a nap, virágzott a narancsfa, csábító volt az élet. Már majdnem elindultunk reggelizni, mikor Pók rájött, hogy a zuhany más rendszerről működik, így nagy pancsikolásba fulladt a délelőtt. 12-kor kisétáltunk a medencéhez, ahol Naima és Khadija terített asztallal várt. Szűrt narancslevet, friss péksüteményeket hoztak. Minette, a néhány napos kutya Zolika védelmét élvezve , fittyet hányva a macskákra napozott mellettünk a füvön.A macskák nem nagyon értették a helyzetet, mivel utolsó élményük, hogy hajnalban Zolikától kapnak táplálékot Omar bíztatására. Nem tudták szegények, hogy egy nagy kutyaszelídítővel és szamárfelszabadítóval állnak szemben. Reggeli alatt felbukkantak a tegnapi arcok, de senki nem ült az asztalunkhoz, csak üdvözölt. A két "titkárnőnek" nyoma sem volt, jöttek viszont újabb fehér munkatársak. Reggeli alatt megállapodtunk, hogy elbúcsúzunk Omartól ékszervásárlásra hivatkozva, mert bár fantasztikus vele az élet, de kissé zsibbasztó. El is csíptük a sofőrt, hogy szedje elő a monsieur-t. A búcsú pont úgy zajlott le, ahogy képzeltük. Omar természetesen már kitalálta a nap menetét. Elmegyünk gyorsan a sofőrrel a mercin az ékszerészhez,majd rögtön indulunk a hegyekbe ebédelni. 17 -kor visszatérünk (biztos akkor tűnnek el végre a mérnökök) és tovább fejlesztjük a zenekart. Miközben ezt kifejtette, kipihenten ,pajkosan mosolygott és elindult sörért. Nem mozdultunk. Ekkor újabb trükkel próbálkozott, egy tobozzal készült varázslatot előidézni a szökőkútban,ami mindössze egy órát vett volna igénybe, de ez sem hatott. Annyira megejtő volt, ahogy nem akart unatkozni a régi játészereivel. Kár, hogy nem voltunk partnerek a szédült tempójához. És ekkor jött a tábornok. Allah küldte. Ez volt az a pillanat, mikor menni kellett. Megölelgettük  fura őrültünket, aki  véletlenül(???) pont a Kisherceg szavaival búcsúzott. Talán eljön casinozni, ahogy megígérte.
A közbiztonságról annyit, hogy szó szerint mindenünk az utcán parkoló autókban maradt és egy percig nem aggódtunk.Délután kicsit dolgoztunk, interneteztünk, megnéztük az újszülött marokkói hercegnő képét, akinek születését a konkrét megérkezést követő 8. napon 5 napon át üneplik,majd Dani megálmodott lámpájának felkutatásába kezdtünk. Úgy tűnt ma senki nem akar eladni semmit, majdhogy nem bosszankodtak az eladók, ha megzavartuk őket kártyázás közben. Valami nagyon megváltozott a soukban is.Közben elhoztuk Zolika ékszerét és felkerestük Rágcsa régi gyógyszerész ismerősét, aki Pók kezére adott gyógyírt. Családtagként bántak velünk itt is, maga a tulajdonos utasította el a fizettséget. Az egész Marrakesh-i kiruccanásunk úgy tűnt, mintha visszakapnánk mindazt csöpögtetve, önzetlenül, amit az út során adtunk a magunk szerény módján. Egy 1.vh korabeli angol bajonett megvételének lehetősége okozott némi fejtörést, de mivel nőnap volt, a fiúk nem kaptak ajándékot. ( Póki szerint utoljára Tuskó Hopkins vásárolt bajonettet a soukban.) 6-kor a Jemma el Fna újra benépesült sütögetőkkel. Ittunk egy grapefruit-narancslevet és egy snackbárban megvacsiztunk. Majdnem eseménytelenre sikeredett az este, de szerencsére Zolika elhagyta  a telefonját, így nem unatkoztunk.  8-kor megtaláltuk a campot 12 km-re Marrakestől. A félkész medence betonpartján ücsörögve a fiúk még kicsit elidőzve várták, hogy véget érjen a nőnap és Rágcsát megint lehessen húzni. A táborban Póki felfedezett egy internetről ismert landyt (roaming-yak), továbbá itt táborozott egy német lükerally trabantokkal, egy ex-tec bemutatóarchie, 2 cseh motoros (naná, hogy bömikkel) és millió kedves francia nyugdíjas a szokásos luxus karavánkocsikkal. A Kék fészket egy virágzó narancsfára tekertük fel.


Március 9. Marrakesh-Moulay Idriss


Pávahörgésre ébredtünk. Valószínű a szomszéd zsebkutya riaszthatta meg a dögöt. Ragaszkodva  a bevált helyhez, a nappal még rondább , szétesőben levő félkész medence szélére telepedtünk, ahol a büfés díjnyertes péksüteményeket és narancslevet szervírozott, miközben figyeltük, hogy mászik ki a páva a kráterből. A reggeli fénybe- mint egy japán tusrajz részlete-elegánsan  keretezte a havas Atlasz a marakeshi medencét. Undorító, zajos főút jutott napindító szakaszként. Délig a Tadla fennsík kamionjait kerülgettük az olaj és narancsligetek mentén , amikor Ouled Nacuer falu végén megpillantottuk a lovasokat. A hercegnő születését ünnepelték Fantasia játékokkal. Soha nem láttuk még élőben lovasjátékot, rögtön meg is álltunk. Gyönyörű éjfekete arabs és mélybarna zömök lovak vártak lovasaikra. Egyszer csak elindult egy 10-es csoport az elnöki sátor felé. Zolika  épp telefonált, mikor eldördültek a fegyverek. A második futamnál megjelent egy öltönyös férfi és nagy kézfogások közepette tisztelettel meghívott a díszsátorba. Kezdünk belejönni a protokollba, így vállalva a bakancsos rallydesigne-t lezuttyantunk egy parlamenti képviselő és 2 tábornok közé egy kis teára. 10 perc múlva már tudtuk miért ülünk itt. A szokásos apró félreértésből kifolyólag (hazatérő dakkaros csemeték időzgetnek még egy kicsit Afrikában) felkértek bennünket, hogy ruházzunk be egy golfpályára és egy plazara  a faluban. Már láttuk Zolikát, mint ügyvezetőt, Pókot, mint tanácsadót a vállalkozásban.  Rágcsi préselési igazgató lesz. Rögtön eszünkbe jutott Omar, akivel karöltve felépítenénk még egy olivakonzervgyárat is, miközben esténként együtt csillagászkodunk... a bankszámlák fölött.  Miután átvettük a szokásos dokumentumokat (lassan kell vennünk új dossziékat, mert nem férnek el), próbáltunk nagyobb vihogások nélkül távozni. Sikerült. Még utánunk küldtek egy titkárt, hogy ellenőrizze, biztosan jó adatokkal láttak el bennünket. Lassan körvonalazódik egy autócsempész-laptopkereskedő-fisellenes-dogonpártoló-árvaházalapító-iskolafejlesztő-olivagyár képe.
Délután elértük  a Zaiane hegységet. Minden eddigitől eltérő méregzöld tájon kanyarogtunk. Lágyan volt meredek minden, de az autókon érezni lehetett az emelkedők szintjét. Dús termőterületei ellenére ez a része az országnak alig lakott. Körülöttünk  gabonamezők és virágos legelők váltogatták egymást harmonikus rendben. Leginkább egy Zefirelli  film díszletére hasonlított. Délután a fiúk elhatározták, hogy kieszik Zolika utolsó tartalékait. Ezért betoltak 1600 gramm lencsét, melynek utóhatásáról itt most nem emlékezünk meg inkább...Naplementére egy reménytelennek tűnő építési halommal találkoztunk az ösvény közepén. Az építésvezető esküdözött, hogy percek múlva eltűnik a Himalája, de Rágcsa már látta lelki szemei előtt, ahogy a markolók között éjszakázunk. 10 perc elteltével -igaz csak terepjáróval,-de járható lett az ösvény. 8-kor elértük Meknes falait, 9-kor megérkeztünk a Belle Vue kempingbe, amelyet kellemesnek minősített a guide routard az előforduló vízhiány ellenére. (a könyv 4 éves). Abdoul, a tulaj és mesemondó  érkezésünkre lebontotta a kaput és betessékelt a kissé gazos, de nagyon családias kertbe, ahol 2 francia karavánautó pihent már. Örömmel mesélte, hogy eddig villany és víz nem volt, most már csak víz nincs. A zárt éttermecske, a kibelezett kávéfőző, az üres medence és a széteső szökőkút sejtetni engedte, hogy nem virágzik az üzlet. Hamarosan bekunyiztuk magunkat a házigazda üvegkalitkájába és elfogadva (némi utalás elkélt) 2 sört és egy pohár bort meghallgattuk ennek a kicsit melankólikus helynek a történetét. Aboul mesélt a nyelvzseni kleptománná lett őrről, a marokkóiak nyelvtehetségéről, melynek titka , hogy a világon minden létező hangzót képesek kimondani. Nagyon érdekes történetet hallottunk az 5. századi germánokról, akik tulajdonképpen a mai riffiek. (Láttuk a 180 centis, kék szemű embereket tavaly.) Hosszan mesélt a nép erelyéről, aki mint 4 rendőrség felügyeli a saját és mások életét. Átfogó képet kaptunk az ország különböző eredetű népeinek eredetéről , és arról, miként mentette meg II. Hassan a népet a kommunizmus ártó szellemétől. 23 óráig ücsörögtünk a kalitkában kicsit szomorkásan, mert ez volt az utolsó esténk együtt. Másnap Zolika úgy tervezte átkel Európába. Az este csupa jó hírt kaptunk Zolika apukájáról:-)))) Ettől mindenki jobban lett...



10. Marrakesh-Tanger

Szép madaras reggelinket a jólelkű, de sírnivalóan egyszerű francia nyitotta meg egy nagy ásítással. Tudálékosan betájolta hazánkat a nála fokkal műveltebb tulajnak, ami nem is lett volna baj, ha közben nem nézeget bennünket, mint izgalmas állatkákat. Rágcsit hajszál választotta el, hogy ne kérdezze meg, mi az az F betű az autó hátulján. A mai reggeli a talált kincsek jegyében telt. Különleges vagdalt volt a hors d'oeuvre, magas zsírtalanított zsírszövet tartalommal és ipari csirkepéppel.  Ritter Úr tonhalas mustárral kombinálta,Póki egy kis rákkal egészítette ki. Közben a relatív hűvös megszűnésével együtt Pók kifejtette a relatív dél és relatív észak fogalmát. Ezen nézet szerint Észak- Marokkóban naná, hogy hidegebb van, mint Dél-Spanyolországban, elvégre a hőmérséklet is  tisztában van az égtájakkal. Így nagy várakozással készülünk megsülni Európában. Volubilist elhagyva selyemrétek és szántók között vitt az út a parti autópálya felé. Felbukkantak az első eperárusok , majd articsóka és spárga mezők következtek szüretre készen. Egy restanciánk maradt még: Csilla mama taginkészlete. Ksar el Kebirnél megláttuk a megfelelő árust és 10 perc alatt kiakasztottuk, mikor Zolika dirham helyett tartósított élelmiszereket húzott elő fizetés gyanánt. A csicseriborsó még korrektenek volt mondható, de a véreshurkával dúsított csülökpörkölt madridi módra övön aluli volt. Az árus a végső búcsú előtt  még vissza akarta adni a lejárt gombakonzervet  (amit itt vettünk Marokkóban mellesleg...), mire Zolika elnézését kérve további baracklekvárokat és rizseket tukmált rá. 3 szép , jól becsomagolt taginefőzővel gurultunk tovább Tanger felé. A város határában a Comarit nekünk való akciójáról értesültünk. Így tűnt el Zolika az életünkből fél 3-kor és vitte 145 euro helyett 46 eu-ért a hajó Spanyolországba. Az jegyvásárlástól a  búcsúig alig 7 perc telt el. Jobb volt így, nagyon megszoktuk Zolikát. Soha toleránsabb és humorosabb utitársunk nem volt...2 hónap nélkülözés után becserkésztük a világ legszebb panorámájú , tengerparti Mcdo-jában a vacsit és kitelepedtünk a tengerpartra. Zoliká az orrunk előtt hajózott ki. Lehet, hogy a picurka alak a  hajó végén, akit lefotóztunk Ő volt. Megettük a salátáinkat és elindultunk campkeresőbe. Az első zárva a volt, a másodikhoz vezető utat elvitte a múlt heti eső, de végül megérkeztünk a Miramonte nevű intézménybe, ami egy valaha jobb napokat látott villa fergeteges, illatos tengerparti kertje volt. Nagyon kedves francia nyugdíjasokkal cseverésztünk estig. Az összes rémtörténetet végighallgattuk a spanyol haramiákról. A gázzal történő altatás a menő manapság. Nagy a riadalom a francia kepingcarosok között. Tangerba 40 éven keresztül egy fillért sem fektetett a királyság, miután Hassan ellen itt próbáltak merényletet elkövetni. VI. Mohamed azonban megkegyelmezett a városnak és fantasztasztikus szépítés és építés indult be néhány éve. Ez az a város, ahol gondolkodás nélkül le lehetne telepedni. Mindent tudott. Szép, romantikus, zűrös, simulékony...egy gyönyörű laza estét töltöttünk el Tangerban. Becsavarogtuk a Kasbát, söröztünk a Minzahban, sütiztünk a főutcán...csak Zolika hiányzott a teljességhez.