képek

Március 5. Tábor- Ouarzazate


7-kor kipattantunk a sátrakból. Időben, mert vendégünk érkezett. Egy szótlan fiatal berber sétáló csüccsent le a közelünkbe. Amikor valami vicces hangzott el, ő is nevetett. Megosztottuk vele a reggelinket. Csúnya mód, Ő kapta a fagyott paradicsomot. Végignézte, ahogy összepakoltunk, majd kedvesen integetett. Másfél óra alatt 1000 métert ereszkedtünk. Az út végén felbukkant az ártó fejlődés: teljes gőzzel épült a főút. Szörnyű volt látni, ahogy a jövő terejárósainak orrunk előtt zsugorodik az élettere...Zolika előzékenyen felkapott  az építkezésen egy idős stoppost (úgy 70-90) lehetett és kivitte a főútig. A völgyekben ,ameddig a szem ellátott mustár és calendula virágzott. Ozarzazate-ot kora délután értük el. A város napjainkban filmgyártásáról nevezetes. A Gladiátortól a Szahara című filmig sok produkció készült a környéken. A filmstúdiókba sajnos nem tudtunk bemenni, mert forgatás volt, de találtunk villámtempójú internetet, így tudtunk kicsit dolgozni. Ez a nap bizonyos szempontból utunk mélypontja volt. Pókot megtalálta a tv. Április 2.-án kezd szegény. Ki is borult. Alig tudtunk életet verni bele fél kiló aprósüteménnyel. Zolikát úgy szintén felkutatta a múlt, a főnöke vágyott újfent Vele dolgozni. Rágcsa betáblázott életkéjéről ne is beszéljünk.
Miután mindenki megrogyott a rá váró jövőtől, eszünkbe jutott, hogy van még 3 hetünk , így gyorsan elkezdtünk élni. Elsőként leteszteltük  Ouarzazate egyik éttermét. Fura módon, akár terítős, akár fapados, akár vidék, akár túristaparadicsom: a tagine hibátlan volt itt is. Valamit idén nagyon tud ez az ország.  Majd olajnézőbe  indultunk, de egyelőre 10W40-t nem találtunk. Később Pók összeállíttatott egy szemrevaló assortimentet egy cukrásszalonban, amivel átvonultunk valódi lavazza kávét fogyasztani a főutca túloldalára. A kávé mellé facsart narancsot is rendeltünk. A műsort az agilis rendőr szolgáltatta.  Mint egy szovjet oktatófilmben: átkisérte a lurkókat az úton, megállította  a bukósisak nélkül robogózókat( egy nőt rávett, hogy a csadorra tegye fel a bukót),fütyült, amíg győzte a tűző napon. Nagyon elfáradtunk a semittevésben, így gyors bevásárlást követően camp után néztünk. A boltban teljes elképedésünkre, a nyugati világ által no.1 -ként tisztelt Gandini könyveket együtt árulták a jázminteával. Itt láttuk az újságban ,hogy kislánya született M6-nek. (Őfelsége VI.Mohammed beceneve). A városi kemping maga volt a döbbenet. Európa minden luxuslakókocsija képviseltette magát. A német nyugdíjasok harsányan dominóztak, a francia szekció halkan kevergette jobbnál jobb illatú vacsoráit. Mi, az ifjúság csendben a fal mellé húzódtunk. Így is odasonfordált egy-két germán érdeklődő, de olyan távoli helyeket említettünk, hogy hamar feladták. Este a fiúk nagyon rosszak voltak. Egymás számítógépéről lopkodtak adatokat.A  tisztaságtól pedig Rágcsa-ugrató- koalícióvá alakultak.  Zolikának este leesett a vércukra, de nem találtuk. Később meglett.Az estét Zolika Apukájáról érkező nem túl vidám egészségügyi hírek halkították el. Szurkolunk, hogy minden a terv szerint alakuljon a műtét során.


március 6. Ouarzazate-Ourika völgy (Ramuncho)

Hajnalban valamit elszámolt a müezzin, mert 5-kor rágyújtott a nótára. Ezzel megkavarta Zolikát és Rágcsát, akik lelkesen elkezdték a napot, de csak a marokkói légierő felszálló gépeit csodálhatták meg a szomszédban. 7-kor minden nyugdíjas talpon volt. A legtöbbje éjjelimosással szórakozott. (Pont az orrunk előtt, reggelizés közben. Soha többet karavánkempinget...) Miután az összes ruha megszáradt és az "Enköl-Loktit" egykori dolgozója is befejezte Bulgária dicséretét, belevágtunk egy régóta várt szakasznak, a Tizn-Tiskának, pisten. A stúdiók után tértünk le a földútra. Pók nagy örömére több folyón is át kellett kelni. A hegyekben középkori vár, Római Birodalom díszleteire bukkantunk. Zolika mai jócselekedetei közé felvéshető 2 stoppos elszállítása. Egy tarisznyás pásztoré Ait ben Haddou-ig, majd egy analfabéta kamionsoföré Ait Ouririg. Ait ben Haddou-nál leálltunk kicsit állatozni. Zolika kapott egy helyes kígyót  a nyakába, a többiek egy jóképű kaméleonnal játszottak. A Telouet-i piste egyike Marokkó legizgalmasabb útjainak. Mindent egyesít , amit egy magasságfóbiától mentes rallyzó szerethet. Folyóátkelések, 40% emelkedők hegyoldalban, gyönyörű szakadékok, kunyizó gyerekekkel nehezített pálya. Aggódunk, hogy a rengeteg toll és bonbon a nyakunkon marad, az elkapatott berberek ugyan is errefelé polón élnek, a cukorka csak mint mellékes "kado" szerepel. Ezért  a hozzállásért nem kaptak semmit. El nem tudjuk képzelni mit lehet kezdeni 2000 méter magasan 320 tollal és több kiló savanyúcukorral. ( Kb. ennyi lehet a heti termés, ha minden 3. autó ad valamit.) A nap negatív pontja az hágón áthaladó savanyú fehérek látványa volt. A folyamatos 1400-2200 méter közötti emelkedés, a ringó Archie-ka és általában   a rengeteg élmény estére teljesen legyőzte a bandát. Hullák voltunk. A Tizn-Tiska hágón is csak annyi időre álltunk meg, hogy Zolikának összeszedjünk egy újabb helyi utast, akinek lerobbant a kocsija. 60 km-n keresztül társalogtak németül-valószínű a választásokról. Este lett, mire átküzdöttük magunkat az Ourika völgyébe. A 90-es években egy nagy vihar elvitte a campingeket, azóta nem is engedélyezik őket, így  a Ramuncho nevezetű létesítmény vendégei lettünk, ahol kezdetét vette egy  48 órás ámokfutás egy tüneményes, eszelős csodabogár , Omar felbukkanásával. A szobánk egy 30 fokra felfűtött kerti lak volt, a személyzet helyes öregurak kara. Kis alkudozás után megtelepedtünk a virágzó almafák és a medence körzetben. Vacsorához megrakták a kandallót. Tökéletes kiszolgálást és kiváló fogásokat kaptunk. Pók sörözött, Rágcsa pedig 2 hónap kihagyással nekiült egy remek Medallion bornak. Már bontottuk az asztalt és ájuláshoz készülődtünk, mikor az étterembe belépő kedvesen benyomott úrral szóba elegyedtünk, aki egy másik úr és egy gyerek társaságában érkezett és még annyit láttunk, hogy kinyittat egy üveg whiskeyt. Ő volt Omar. 10 perc múlva már hónunk alatt Lafontaine kötettel, néhány ketyerével és ez bazi nagy távcsővel a terasz felé ügettünk Omar tempójában. 4 nyelven folyt a társalgás, ha nem is folymatosan, mert varázslónk hol ivott, hol szívott, hol megkukult, de minden pózban irtó vicces volt. A személyzet teljes belenyugvással rendezte át a teraszt és szolgálta fel a kért italokat számolatlanul. Omar a Saturnust igérte nekünk. És 11 órára a távcső túloldalán kristálytisztán megjelent a bolygó a tökéletesen kivehető gyűrűvel. Csoda volt. Közben a fiúk néha körbetáncolták a gépet, Rágcsa piros fejlámpával asszisztált. Hajnalra már a Hold minden kráterét ismertük és mi sem voltunk józanok. Az elmebeteg hajnali 3-kor távozott, miután visszautasítottunk egy reggeli vacsorát. 10-kor tértünk magunkhoz. A nálunk felejtett Lafontaine kötetből egy golfpályatulajdonos névjegye esett ki...A valóság még egy kicsit rájátszott aznap a sejtésekre.

Március 7. Ourika- Marrakesh


Fantasztikus fények burkolták a havas csúcsokat, mire előkerültünk. A reggelit a völgyre néző panorámateraszon szolgálták fel. Az egész jelenet olyan volt, mint egy fura nászút bizarr pillanata...az első túristacsoport megjelenéséig. Omar és a merci sehol. A pincérek bizalmasan elmesélték, hogy 2-3 naponta bukkan fel az "őrült", aki gyenge pillanataiban minden félét osztogat, de leginkább permanens részeg, viszont nagyon jól vezet így is a hegyi szakaszokon. Szerencsére tegnap a sofőr vitte haza. Reggelire házi vajat, olivolajat, mézet és baracklekvárt kaptunk friss narancslével. 12 -re összeszedtük magunkat. Készek voltunk Marrakesh meghódítására, de az események máshogy alakultak. 8 km-re a várostól beugrottunk egy lámpa nagykerbe, hátha beleszeretünk egyújabb vasba. Láttunk is új dolgokat, de gondoltuk, még megnézzük a Marrakesh-i választékot is.  6 km-re voltunk a Koutoubia Mecsettől, mikor szemből iszonyú dudálással megjelent a tegnapi merci, a volánnál Omarkával. Pillanatok alatt egy francia tulajdonú étterem hófehér különtermében ültünk 3 napos polóban, bakancsban, de tisztán, egy idős úr és 2 nádszál termetű duzzogó leány társaságában. Miután egy órája reggeliztünk, gondolni sem tudtunk ebédre, de Omar ráérősen kivallatta a francia tulajt a zöldségek lelkivilágáról, megbeszéltünk néhány libamáj receptet, kiveséztük vallásaink alaptéziseit és szerencsésen 4 óra lett. Ekkor - a 3 whiskey és a 2. üveg vörösbor után- Omar végre rendelt.  Így került elénk 2 tál fergeteges libamáj mézes hagymával endíviával. Majd Zolika sertéshúst, Pók gambast, Rágcsa pedig Saint Pierre halat kapott valami egészen fantasztikus lágy zöldbabbal és brokkolival. Az arab szekció marhahúst és rákot evett, kivéve a duzzogó szépséget, aki kedvetlenül turkálta a 40 euros halát. Olvasatunkban a 2 hölgy néhány órája szerződtetett örömlány volt, akik nagyon unták a jelenlétünket. Ismét tévedtünk. A desszert és a kávé után- még világos volt kint, de úgy tűnt Zolika sosem fogja látni Marrakesh pálmáit- Omar röviden közölte, hogy nála fogunk élni. Nemsokára egy hatalmas építkezés közepén landoltunk, ahol egy szerény medencés villa lapult kiskutyával, macskákkal és szép számú személyzettel. Omar álma közepén jártunk: egy 250 villából, jégpályából, 3 szállodából és golfpályából álló leendő birodalomban. Megérkezés után Rágcsát leválasztották a fiúkról, akik férfihoz méltóan  a 150nm területű tárgyalóban ücsörögtek néhány jóképű arab üzletember társaságában. Rágcsát a 2 lány( most már hostess és társalkodónő) kikisérte a medence partjára, leültették, itatták, zenét szolgáltattak és marha nagyokat hallgattak a kiskutyában gyönyörködve. Így lett kora este. Később Omar elrohant, előtte kiutalata nekünk a sofört és a mercedest. Kaptunk 2 szobát (pontosabban Zolika egy lakást) és innetől szabad volt a pálya. Bevitettük magunkat a Jemma el Fnara és fogtunk egy konflist.  Kellemesen ballagott velünk a hintó. A város hihetetlen tempóba változott a tavalyi állapotok óta. Rózsasétányok épültek, komplett kerületek tüntek fel az Atlasz alatt, köjálellenőrök szaladgáltak a sütögetők között. Sehol egy guide, csak egy zsebes lődörgött a tömegben. Az esti medinában lerohantunk egy ékszerboltot. Csodálatos csendes sikátorokban andalogtunk, majd leteszteltük a tér ételkínálatát. Nehezen ment, főleg a rémes külsejű birkafej, de ha Zolika csápostul bekapta a csigát ,akkor nem lehettünk puhányak. A fogásokat grapefruit lével toltuk lejjebb, majd hazataxiztunk. (na ez se ment egyszerűen:-) Sejtettük, hogy Omar ébren lesz, de arra ami várt, senki nem készült fel.  Már volt benne ez-az, így megint elszaladt a fantáziája.  Először dámajátékoztunk, majd Zolika ellen előszedte a Khadiját, a szakácsnőt és mindenest (volt vagy 16 éves) , aki 2 perc alatt ronggyá vert mindenkit. Majd Omar dobosnak képzelte magát a szerek hatására és mobilon felverte az egész személyzetet, hogy alapítsanak zenekart. A szerencsétlen soför és felesége riadt arccal ütögette a dobokat, őrültkénk egy műanyagtálcán flamencozott a kandalló előtt, Khadija tapsolt. Majd mi jöttünk. Dráma volt. Nincs az a szer, amivel ezt sokáig lehet bírni.11-kor befutott a francia építész, akinek átadtuk a szobánkat. Rutinos fiú volt, rögtön eltünt.Éjfél körül Omar rájött, hogy nem vacsoráztunk , így mobilon újra felvert mindenkit és a szundikáló személyzet és vendégkörnek hihetetlen elánnal feltálalta a fahéjas borjúcsülköt csicseriborsóval.  A látvány nem leírható. Pók a csontokat kerülgetve arról ábrándozott, hogy egyszer ágyba kerül. Zolikáról sajnos kiderült, hogy sajtkedvelő, ezért Omar kitett  a csülök mellé 5 féle sajtot.  Rágcsa inkább ivott, hogy ne kelljen rágni. A francia némán tunkolt, a sofőr szunyókálva dicsérte a fogást. Sajnos európai neveltetésünk hátránynak bizonyult. Mindenki úgy lépett le köszönés nélkül, hogy észre sem vettük. Így következhetett be, hogy negyed kettőkor még tréfás számtani rejtvényeket oldottunk meg és egy ipari mérlegen méricskéltük egymás súlyát. Mintha a tavalyi barlangi eset új formában kisértene... Fél kettőkor elhagytuk a házigazdát és nagy röhögések között elájultunk.