képek

Február 26. Aleg-Nouadhibou (Mauritanie) nap vége


Nouadhibou-ra rá sem lehetett ismerni, a választások miatt alaposan kitakarították. Sehol egy kecske, híre sem volt a szemétnek, de ami a legmeglepőbb volt: eltűnt a több tonna homok az utcákról. A supermarketek választéka elképesztő volt az előző hetekhez képest. Sajt, kávékülönlegességek, kakaó, gyümölcslevek. A változatosság kedvéért egy másik camp-ba mentünk, a városházával szemközti Levrierbe. Itt rögtön összeakadtunk Bernard bácsival és feleségével. (Velük keltünk át Nioronál a határon.)A camping ragyogó tiszta volt,hibátlan mosdóval és tűzforró vízzel, a tulaj egy tünemény, nagy gyakorlata volt az Afrikában lerobbant vendégek ápolásában. Ő árulta el, hogy a landrover egy olyan jármű, ami mindíg megy, mint a teve. Lassan, de biztosan. Kicsit kételkedtünk a szavaiban, de valójában igaza volt. A kerekünket még aznap éjjel elvitte egy jóember javítani. A vacsorát   a szomszéd, kissé intim bankszéfben tálalták közvetlen a páncélajtó mögött. Régen ettünk ilyen finom rákot és halbrochette-t.Ar árakat nem tüntetjük itt fel, mert a tengeri herkentyűk kedvelői rögtön kérnék a mauritán állampolgárságot. A bankból étterem-cukrászdává átalakult intézménybe Ali kisért át Bernard nénivel, aki rizst kívánt főzni Zolikának, amikor hallotta, hogy rosszul érzi magát. Erről azután letett, mikor hazatérve a camp-ba egy 80 dekás csülök társaságában találta a beteget:-). Pók és Rágcsa végre ráérősen meg tudta beszélni, ami hetek óta motoszkált bennük. Afrika koránt sem olyan romantikus hely, mint amilyennek beállítják. Vannak csodás felvillanásai (lsd. tizes lista), de  nagy árat kell fizetni azért, hogy az utazó megélhesse ezeket a hangulatokat. Nagyon sok türelem kell (még magunkkal szemben is), hogy ne visszafelé, hanem minden jel ellenére még tovább menjen az ember. S ha elment a célig , sok alázat és humor szükségeltetik a látottak megítéléséhez. Ez sokszor sikerült, mert igazolni akartuk az utat.  Sokat kivett belőlünk az utolsó szakasz, de amíg van mit várni, addig mindíg ott a jutalom az út végén. Csak legyen erőnk észre venni...Afrika egy csodálatos hely, de nem európai mércével.Ejjel kellett a kacsapihe. A müezzinről már nincs mit mondani. Talán találunk egy vallástalan vidéket valahol utunk során...


Február 27. Nouadhibou-Dakhla


Bernard bácsiék és a 6 vidám francia nyugdíjas korán elindultak. Találkozunk még talán, kaptunk egy-két tuti címet. Ragyogó kék égre ébredtünk. Senki nem söprögetett, leállt a kampány. Élmény volt meglátogatni  a gumist, aki tűrhető kis kereket csinált a romból. Az internet is remekelt, fetoltuk a naplót. Anyáékra nagyon büszkék vagyunk. Majdnem ,hogy naplószerűen tájékoztatnak nap,mint nap az otthoni eseményekről a thurón keresztül.
Nouadhibou kellemes volt, ezért  még egy reggeli erejéig elidőztünk benne. Mangólevet, kávét és pain au choco-t fogyasztottunk egy újabb páncélajtó árnyékában. Eszegetés közben tegnapi arab kisbarátunknál pénzt váltottunk, majd összeszedve Zolikát- aki , visszatérő humorérzékéből itélve a gyógyulás útjára lépett- 10 körül nekilódultunk a marokkói határnak. Ahogy elhagytuk a várost, szembe jött a híres szaharai vonat,még azt a fülkét is látni véltük, amiben Palin utazott. 20 km-rel később lementünk a partra néhány szépséges fotóért. Mauritániából könnyen kicsusszantunk, még dirhamot is sikerült váltani. Igaz, Zolikának valamivel kevesebbet hozott az ifjú marokkói haramia, mint kellett volna, de egyenesen megmondta, hogy nincs több pénze. Darabig úgy tűnt, hogy nem látjuk többé, majd megjelent egy marék fémeuroval és ezzel a váltást elintézettnek tekintette. Sajátos határmenti értelmezése a váltásnak. A határról azt kell tudni, hogy nem túl fejlett és nem is kellemes hely. 2 fabódé és némi szöges seprű állja a határátlépők útját. A bódék belülről viaszosvászonnal borítottak, felülről a szél cibálja a hullámlemezt. Ebben az izében székelnek a tábornok tartású rendőrök, akiknek a legkomolyabb kérdése egy "ca vas " volt felénk.A  senki földje rejtette az elásott szeszeket, így kibekkelve egy komplett rally és egy nyugdíjas invázió áthaladását szorgos kutatásba kezdtünk az aknamezőn. Rágcsa akadt rá a  dombra, ahol becsülettel ott lapultak a szeszek, de levélke nem volt. Ellenben ott jöttünk rá, hogy ennél szivatósabb hely nem nagyon lesz a travelbug számára, így  800 méterre a határtól elhelyeztük az utazó sörnyitót, mint egyszer használatos cacheunikumot.
Marokkói oldalról egy kellemes 2 órás sziesztával kezdtünk (magyarul bezártak az orrunk előtt), amit kicsit zavart a mindent elsöprő szél, de Zolika talált egy jóképű védett helyet az út kellős közepén, ahol kényelmesen elkezdett dolgozni laptopján. Az áthaladó váltástól tudta meg, hogy itt szolgál Csaba nevű honfitársunk (Ensz katona) nem messze tőlünk.  Rágcsa szabadidejében éttermi foglalásokat végzett Párizsban.Sokféle ember verődött össze 15 órig. Az biztos, hogy az ápolatlan európainál vedlettebb emberfajta nem létezik. Eressz össze néhány pökhendi fehéret egy arab határon és tudni fogod miért utálható  a mi fajtánk... A prímet a marokkói landroverrel utazó gyík családapa vitte, aki jópofizva nyalogatta  a rendőr talpát. Őt követte a cseh hippiket  a határon "átsegítő"rafinált spanyol  pasas, aki Abdel fehér alteregója volt. A cseh hippik olyan csúnyák és ápolatlanok voltak, hogy a vámos elküldte őket fodrászhoz. Zolika újra formában volt, a vámépületben hátrálás közben (a vámfőnök ölelő karjaitól menekült) megbotlott és lekapcsolta a bázison a villanyt. A sötétben kiderült, hogy több focistát is névről ismer. Ettől olyan különleges bánásmódban részesültünk, hogy a drogkereső kutya is csak 5-5 percet bolházott a kocsikban. Szegény állat olyan kövér volt, hogy az Archieba történő felugrásba majdnem belehalt. Nem is akart még egyszer bemenni, így betuszkolták a soförülésre és rácsukták az ajtót. Csak 3-szor lépett rá a laptopra, amit a drogkereső vámos rögtön meg is akart venni. Végül beérte egy bontott keksszel  és vízzel Zolika készleteiből.  A Mitsu átvizsgálásáról már jóformán lemondtak. Nem volt lelkük beküldeni a kutyust a káoszba. Jobb is, biztos lett volna egy kis fennakadás a Zolikánál rejtőző maszkok és vizilovak száma miatt. Archie sátrát sem nyittatta ki a jóember a 120 km/ órás szélben, miután Rágcsa megesküdött minden felmenőjére, hogy nincs benne nagyobb tétel drog.Az egész procedura mindössze 3 és fél óra alatt lezajlott.A  hűvös nyugat-szaharai szellő váratlanul ért bennünket, ittunk is egy jó mentateát az első benzinkútnál, ahol még mindíg tartották magukat a vonzó árak. (Példák: 1 liter diesel kb 127 ft, 20 dkg sajt 190 ft, tea teraszon 3 főre 250 ft,  1 liter narancslé(valószínű csempészáru) 70 ft.)Sötét lett, mire Dakhlaba érkeztünk. A Moussafir camp melegvízkészletét megcsapolva éjfélig buliztunk a visszaszerzett whiskey-vel és egy halom ropival  Zolikánál. (Csak emlékeztetés: ez az a camp, ahol odafelé el kellett volna pusztítani az italkészleteket, s ahol Dani cicanadrágban ijesztgette a parti lakókat).

Február 28. Dakhla-Laayoun


Éjjel úgy sűvített a szél, hogy komolyan azt hittük Amerikában fogunk ébredni. 8-kor már mindenki sürgött, a fiúk egyszerű benzinszűrő- cserével emelték a reggel fényét. Rövidesen felhangzott egy velős káromkodás, két-három visszhangzó ökölbecsapódás Archie oldalába és rögtön tudtuk, hogy újabb tréfa adódott a Legendával. Anglia nem biztos, hogy túléli, amit szóban kapott. Letört a szűrő műanyag zárókupakjának menete. A szél mindenfelé vitte a gázolajat, amúgy is kétes tisztaságú ruháink végleg megkapták az alapszínt. Zolika rezignáltan keresgélt a csodaszerek között, de minden oldódott gázolajban. Lackó jagerének kupakja volt a végső remény, mikor Póknak eszébe jutott a csodagyurma, amivel már egyszer kezeltünk hűtőcsövet. Ancsa pont ebben  a percben érdeklődött kedélyünk felől:-)))  Győzelem, 10 perc múlva elállt a csöpögés, még az odainvitált 4 jókedvű francia szerelő is gratulált.  Zolika elegánsan kicserélte a mitsu szűrőjét. A kinyert anyag színe leírhatatlan volt. Az aznapi jutalom Dakhla lett. A leírt, elfelejtett Nyugat -Szahara egy földi paradicsom. Vakító kék ég, több kilométeres óceánparti  sétány, francia kávéházak és pékségek. Tisztaság, luxushotelek a semmiben, franciául irodalmi szinten társalgó udvarias rendőrök. ( A lakosság viszont csak spanyolul értett.) Már megint valami érthetetlen rejtély. Egy Disneyland a homokban. 3 főre egy kiadós reggeliért 1,3 eurot számláztak, a nap végére az üzemanyag ára lement 40 eurocentre. Ez nem is volt baj, mert az autók 17 liter körül kezdtek fogyasztani. Az erős szélre fogtuk.Archieból sem szivárgott az anyag, így tökéletesnek tűnt a helyzet. Errefelé a biciklizés dívik a fehérek körében. Több beteget is láttunk, amint a tűző napon a semmibe kerekezett. Többnyire franciák és olaszok. Az út Laayounig meseszép volt.Közben Kis herceget olvastunk. Idefelé a szürke opálos ragacsban nyomtuk, most karnyújtásnyira a türkiz víztől döcögtünk Afrika peremén vidáman. Rágcsa közben egy 2003-as utikönyvben olvasta, hogy Laayount úgy megette a homok, hogy a reptéren és a katedrális mellett is nyugodtan lehet kempingezni, errrefelé ez megengedett. KIcsit gyanús volt a 4 sávos út és a pálmasor, de akkor már eldöntött tény volt, hogy sátrazunk a reptéren és a tranzitban sörözünk. Amikor ezt a police-nak felvázoltuk a "hova  igyekeznek "  kérdésre, komoly aggodalom ült ki az arcára. Alaposan megnézett bennünket és majdnem kitiltott a városból. Később rájöttünk miért is. Laayoun egy óriás Dakhla volt. Nagyszálókkal, mérhetetlen mennyiségű landroverrel és ensz-katonával (uruguay-i). Mesés kávézók, jól öltözött emberek,újabb sétányok tűntek fel. A Nagy Betelepítés program néhány év alatt csodát művelt. S ha már így adódott beettük magunkat némi kedvezménnyel az Ensz által is preferált belvárosi hotelbe, ahol Zolika - akinek nincs még gyakorlat fiche -töltögetésben- lazán kitöltötte leánykori adatait, amitől rögtön a recepciós favoritja lett. Este korzóztunk, ahogy európai nagyvárosokban illik. Egy pipec halétteremben megrendeltünk néhány nem halételt, aminek az lett a vége , hogy teljesen mást hoztak ki, viszont minden nagyon finom volt. Zolika valamilyen levest evett és spagettit, Pók rákot és bárányt, Rágcsa pedig tintahalat és bárányt. Öreg este lett, mire befészkeltünk magunkat a zöld ágyneműbe. Sokáig röhörésztünk a döbbenetes arab klippeken (általában egy világos hajú nő gyötör egy elhízott arab énekest). Elalvás előtt azon nyerítettünk, hogy milyen érzés lett volna lebontani hajnalban a sátrat az érkező repülők miatt...


Március 1. Laayoun-Ksar  Tafnidilt


Se müezzin, se takarítás. Helyette volt edénycsörgetés, de így is sikerült 8-ig heverésznünk. Rágcsa és Pók elszaladtak a sarki autósboltba, de ott nem tartottak Archie-szűrőt. Ittak egy isteni kávét egy teraszon, szerették Laayount.
Amíg Zolika a supermarchéban mustárra vadászott, Rágcsi férfiakat szólított meg szűrő-ügyben, s lássatok csudát, az egyik kedves laayouni üzletember elvezetett -fittyet hányva az egyébként bennünket is jól ismerő rendőrökre és kordonjukra- Brahim Boujdour szűrőmágushoz. Ha Pók nem hajt át a saját védőlemezünkön, 5 perc lett volna a csere. De rengeteget javult a hozzáálása az autóhoz, fel sem vettük a dolgot. Kikalapálták.
Egész nap ragyogóan sütött a nap, Tarfaya volt a cél. Varázslatosan lepukkant hely volt az aeropostal egyik bázisa, ahol Saint-Ex 18 hónapig dolgozott állomásparancsnokként. Egy óránk volt a múzeum nyitásáig. Addig napozgattunk a lágy homokban, mustáros kenyeret ettünk narancslével. Szükség is volt a múzeumi toilette-re...
A kiállítás felemelő volt. Néhány csodálatos férfi, néhány lehetetlen ötlet és történelmet írtak. Teázgattunk, megtudtuk, hogy újra nekikezd ugyanaz a család a reptér építésének, aki 1928-ban is megtette. A Latecoere családról van szó. Az alapító híres mondata: "Uraim, átnéztem, megfontoltam az ötletet.Kivitelezhetetlen. Egy feladatunk marad:megvalósítani." Nézegettük a korabeli leveleket, belegondoltunk milyen útjai lehettek Roig Úrnak, aki 2 tevével készítette elő a leszállópályákat és egyezkedett a mórokkal. Több, mint 2 órát nézelődtünk a Saint-Ex emlékhelyen, Cap Juby-n. Megint Zolika írt az emlékkönyve, ezúttal komolyan és örömmel.
Minden útszakaszt, ami idefelé estére esett, most nappali fényben  láttunk. Gyönyörű homokdűnék és hajóroncsok váltogatták egymást az óceánpart leszakadt parti sávján.Sötétben érkeztünk  a Bernard bácsi által ajálott bázisra, Ksar Tafnidiltbe. Egy kellemes piste vezetett a rendőri ellenőrzéstől (Tantan) az erőd romjaihoz, ami, mint másnap megtudtuk a francia házigazdánk tulajdona volt. A hegyvidék folyószagatta ívei között egyszer csak fényt láttunk és egy varázslatos birodalomba érkeztünk meg. Bernard bácsi és felesége ragyogó arccal ugrott fel a bulizgató francia nyugdíjas kör asztaláról és aggodalmát fejezte ki késői befutásunk miatt. A házigazda egy jóképű biarritzi építész  és barátnője a hórihorgas rallybajnok és mesterszakács kedvesen elkísértek a helyünkre, ahol további 20, szüleink korú francia hölgy és úr sátorozott .Ki az autótetőn, ki a kaimaban. Haláli figurák gyűltek össze itt is: a 3 idősödő dáma, 3 jóképű arabbal, a 2 pezsgőző spanyol kalandor (valószínű a nők leépítését ünnepelhették), Bernard bácsi 12 fős baráti köre és mi, a legifjabbak. Eleinte Rágcsa nem kívánt vacsorázn, de 9-kor, vacsorakezdésre olyan illatok kezdtek terjengeni, hogy végül mindhárman asztalhoz ültünk. Nem bántuk meg, utunk egyik legkellemesebb vacsoráját főzte a bajnok.Tökéletes potage-zsal kezdtünk, amiben a zeller dominált. Majd mazsolás fahéjas kuszkusz érkezett sütőtökkel, zukkinival, répával omlós marhahússal. És végül egy világbajnok házi piskóta vonult fel gyümölcságyon. Még javában  dumcsiztak a vendégek, mikor elájultunk a majdnem telihold alatt.


Március 2. Ksar Tafnidilt-

Pára, szúnyogok, illedelmesen molyozó franciák, hideg. Ez volt a kép reggel  fél kilenckor.9-re kék ég, tűző nap, üres camp, teülj-terülj reggeli állapot állt be. Házigazdánk hegytől hegyig betájolta 40 hektáros birtokát. Elégedett volt, szerette a kis birodalmát. Kiváló vendéglátó volt. Délig nem is mozdultunk. Reggelire megettük Zolika régi kincsét, a feculában gazdag kemény kóser párizsit mustárral és tonhallal. Újításként paradicsomot ettünk mellé.A távozó franciák elismerően kívántak minden jót a menü láttán. Az auberge udvarán veszteglő tűzoltóautóról megtudtuk, hogy ajándékba megy Burkinába a landroverrel együtt. Sőt, Bernard bácsi is ez ügyben kalandozgat feleségével Afrikában. Adományokat szállítgatnak Nigerbe, Burkinába , Maliba és közben beugranak régi ismerőseikhez. Tafnidiltben évente 4-5 alkalommal is megfordulnak.  Megint bővült a világképünk petit cadeau és nyugdajas létforma- ügyben. Úgy gondoljuk, hogy francia nyugdíjasok szeretnénk lenni... Errefelé már tenyérbemászó a dunhill látványa, Pók , mint egy rejtélyes idegen néha rágyújt a  sivatag közepén...Elég reklám jellegű az összkép. Zolika néha keresi az olajat az autóban, de nem találja. Ennek ellenére elindultunk az egyre húzósabb hőségben Goulimim felé. Szemben igen erős rallyforgalom haladt egész nap. Valószínű Hollandiában nem maradt ember.