képek

február 20. Kompienga-Fada'n Gourma


Vannak napok, mikor az ember úgy érzi, hogy rossz helyen jár, valahol mellényúlt.Ez a nap ezekhez tartozik.
Induláskor a valaha Archie névre hallgató autó szörnyű hangokat kezdett okádni. Hallgatva a hoteltulajra, visszamentünk a határra, ott élnek  állítólag a legtutibb togói szerelők. Amúgy is itt volt dolgunk, ki kellett még váltani a laisser-passer papírt.A vámos csendben rázkódva a röhögéstől dőlt a Nagykönyv fölé, nem bírt magával, mikor Zolika nevét olvasta. (Emlékeztető: Zoli= gyönyörű nő). Mellesleg az ügyintézőnk a gyorsírás bajnoka volt.Szerelőt (garage le monde) Fadaban találtunk dél körül. Addigra a mitsu is belehúzott. Minden leállás egy külön kaland volt. Az utcagyerekek nem is értették a koreográfiát. Zolika nagyon népszerű elem volt mindenhol.Sosem lehetett tudni mikor áll tovább. A fadai szerelő nagy elánnal ugrott neki a járműveknek. S bár világlátott ember volt, a legfőbb eszköze mégis a kalapács maradt. Elképedve figyeltük, ahogy a szomszéd autó motorjának 3 különböző szakócával esnek neki. Néhány perc múlva megszületett a mi diagnózisunk is. Újabb csapágy adta meg magát (most már nagyon kiváncsiak vagyunk, hogy otthon hogyan készítették fel az autót...), a mitsunak pedig szétcsúszott a generátortartó rúdja.Az egész eset nem lett volna vészes, ha a szerelőnek van 52 kulcsa. De sem neki, sem a megyében más embernek nem akadt. Így telt el a nap. Az asztalhordó szamaraskordé kétszer fordult ezalatt. Fada összes gyereke karba tett kézzel pukedlizett non stop előttünk. Néha elhúzott egy-egy jóízű szállítmány. Közben 45 fok körül járhatott. A szerelő elárulta, hogy azért nincs ilyen kulcs, mert a landrover egy legendásan jó jármű és sosem romlik el. Hmmmm...Zolika egész délután a várost járta kulcsot kutatva. Végül 5 körül összerakták, ahogy tudták Archie-t egy 54 -es kulccsal. Szerencsére a mester ragaszkodott a társaságunkhoz, így bekunyizta magát Zolika mellé. Jött velünk a piacra is. Ott Archie-ka újabb koncertet produkált , így a szerelés folytatódott a családias hangulatú Belle étoile-ban. Az említett intézmény az ég világon semmit nem tudott abból nyújtani, amiért választottuk, de jobb nem akadt. A szakácsnő azonban puszival fogadta Rágcsát és tudott nagy hideg söröket adni.18 órára megint kész lett a Legenda. Ekkor az érkező francia csoport miatt kiparkoltunk a keselyűsbe ideiglenesen. Vacsoránkat a camp szalmakunyhójában ütöttük össze. A menü: agoutimájas meleg babosköles főtt káposztával(Rágcsa vette az utcán a keselyűk gyűrűjében, gondolta ezt még kibírja a csapat), paradicsom, rengeteg hagyma, zöldbab, uborka és tonhal.Nagyon lassan ettünk, mert közben összegyűlt egy kis delegáció az udvaron társalgás céljából. Egy idő után nem lehetett tovább halogatni, így asztalunkhoz telepedett a szerelő, egy iskolai titkár és egy csendes ürge. Éjfélig árvaházat alapítottunk ( a legfőbb bizalom jegyében), elméletben átcsempésztünk egy halom laptopot és a jövő évi rally összes autóját lekötötték üzleti partnereink. Közben pusztítottuk a söröket. Néha a beszélgetés átcsapott turisztikai tanácsadásba. Fura egy helyzet volt. A franciául gyönyörűen beszélő titkár egészen eszelős álmokat dédelgetve próbált minket Burkina kulturális nagyköveteként beállítani. Végül is ez a szakmánk, de ahhoz, hogy önzetlen magyar vállalkozók kis szalmakunyhókban 20 gyerekes családoknál időzzenek napokig a gyönyör kedvéért... ennek megvalósításához egy Villám kell. Valakinek el kellene mondani- és mi megpróbáltuk-, hogy szegény makikat elrontották az antropológusok, akik a legegyszerűbb embernek is bebeszélték, hogy bármit tesz és mond, az érdekes. Most ebben a tévhítben vergődve nem értik, hogy miért pöccinti le a világ magukról őket. Mire véget ért a magasröptű társalgás, hullák voltunk. Zolika éjjel hallotta, amint egy óriáskígyó felzavarja a körülötte szunnyadó faunát. Majd amikor a félelmet feledve  végre újra elaludt, fejétől néhány centire valaki krákogva elkezdett mosni. Az már szinte említésre sem méltó. hogy az órákat elfelejtettük visszaállítani, így sikerült hajnalban a müezzin előtt felébrednünk.(fél 5)


Február 21. Fada- Bobo Dioulasso



S ha már felkeltünk, végighallgattuk a müezzint, az asszonykórust és a harangzúgást, mert szerencsére errefelé minden vallás képviseltetve vagyon.Mire felkelt a nap, teával a kezünkben  a hatalmas keselyűket nézegettük a ház előtt. Az egyik beleköltözött egy kukába, csak a csupasz feje kandikált elő. 7-kor elkészült a rántottánk, majd nekiugrottunk egy 600 km-es távnak Ouaga-n keresztül.Egész nap szürke, fülledt idő járta, de a vagai áthajtás mindenkit feldobott. Jó, hogy terepjárókkal jöttünk, mert az út néha elfogyott. Láttunk egy csúnya borulást. Érdekes, hogy áldozatok soha nincsenek.A feketemunka miatt? A színek hiánya lassan kiborítóvá válik. Lehet, hogy megszoktuk Nyugat-Afrikát és már nem ujjongunk mindenért...Az biztos, hogy Bobo, a helyes név ellenére egy pökhendi, szürke kisváros az örök második fóbiájától megzakkanva.  Bobo drága, lusta hely,hiper lassú inetettel.Ha  a naplót nem is tudtuk könnyen feladni,legalább Zolikának sikerült 2 órát csevegnie az otthoniakkal. Sőt, a boboi internetkávézóban néztük meg először az agouti képét, amiről kiderült, hogy erdei vadpatkány. Hát őt láttuk hurkapálcára feszítve füstölt állapotban Togóban...Másfél hónap alatt itt kapta meg kétszer Rágcsa, hogy mekkora rasszista. Egy idő után nem is tagadta.  Szegény ördögök képtelenek megérteni, hogy önmagában semmi érdekes nincs bennük, s amikor ezt nem túl szerencsés pillanatban Rágcsi ki is fejtette, majdnem lett egy kis bunyó.Gyönyörűek voltak azonban a fasorok és nagyon friss volt a levegő. Az esti feszültséget oldotta némileg a vacsora, ahol a fiúk hagymalevest  és nyársat teszteltek, Rágcsa pedig afrika specialitást rendelt kisérlet képpen, mire kihoztak egy műanyagtányérnak tűnő homogén kukoricaliszt-ufót (burkinaiul  TO) egy döglötthal aromájú pörköltalappal. Inkább ittunk. Mérhetetlen mennyiségű mangólevet és colát. Már zárva volt az étterem, mikor a pincér még mindíg rajtunk röhögött. Amióta úton vagyunk nem aludtunk ilyen jól a ránkhulló mangók ellenére.


Február 22. Bobo-Bamako


Reggel folytatódott Bobo tesztelése, de ez csak tovább ártott a helynek. A Lonely szerint kíváló presszot főző kávéházban kaptunk egy remek zaccot igen drága tejporral, majd a mecsetnél próbáltunk leépíteni néhány önkéntest, végül a pékségben Rágcsa majdnem elvert egy gyereket. Ideje volt elhagyni Burkinát, mielőtt bedugnak  egy pókos cellába a lakosok bántalmazásáért. A határon úgy mentünk át, mint kés a vajon. El is kaptak a következő sorompónál és visszazavartak. Egy idő után mindenkinek világossá vált, hogy nem direkt csináljuk, amit csinálunk. Úgy is kezeltek bennünket, mint kedves elmebetegeket. Amikor Rágcsa közölte, hogy azért nem fékeztünk, mert hiányzik a Vigyázat határ! tábla,  a csendőr feladta. A vámnál már hahotáztak Zolika nevén, a rendőrségen pedig sorfalat állva integettek. Valószínű Maliba is átszólhattak, hogy jönnek a sérültek, mert ott már szinte külön ápolót kaptunk az ügyintézéshez, pedig csak azért tetettük hülyécskének magunkat, mert nem volt biztosításunk. Hosszas "keresgélés" után eszünbe jutott a klasszikus recept.Előkaptuk a környezetvédelmi zöldkártyát. Rögtön látták, hogy mindenünk van a belépéshez.A mágikus hatású zöldkártya szmogteszt adatai  ezúttal is csodálatos hatást gyakoroltak a hivatalos szervekre.Ahol Ritter Úr intézkedik franciául, ott haladnak a dolgok. Nem volt még dél és Maliban voltunk. Végre.Mali hozta a kedvesen közönbös formáját,csak a gyerekek és a szamarak voltak aktívak az úton.Délutánra 45 fokra szaladt fel a hőmérő, ezért el sem hagytuk a hűtött autókat, csak nyomtuk a gázt, hogy elérjük Zolika dhl küldeményét, amit elfelejtettek Timbuktuba elhozni.(Az iroda 6-kor zárt) Sikasso után az út eltűnt a kátyúk között. Videojáték formátumban haladtunk a 15 méter magasra megpakolt kamionok és a bozóttaxik + kecskék között.Fél 6-kor feltűnt a lezárt híd. (Minden nap 17-19 óra között egyirányú lesz az egyik híd a Niger felett, hogy gyorsabban kiürülhessen az adminisztratív negyed.)Bamakoban hűvös üdítő szél lengedezett, Párizs  és NY keverékének hatott a város  3 hét után. És megtörtént a csoda: 18.01 perckor beálltunk a dhl elé. Örültek. Csak a csomag nem tartózkodott itt. Bamakoi logikával elküldték a Salam hotelbe, majd a túlpartra. Zolika fejében keletkezett egy kis gőz, de szerencsére az iroda mellett lapult a főváros egyik legtutibb pizzériája, így sok sajttal és egy elfogadható kávéval sikerült kisimulnia mindenkinek. Fannyéknál, mint családtagot fogadtak. Szenzációs volt visszatérni a bázisra. Történtek fejlesztések, de a lényeg itt volt. (Idő közben Djamilla lett a hely neve és festett kelmék kerültek a bár melletti fehér falra. Az árak is feljebb kúsztak.Info azoknak, akik jól ismerik a helyet. )Hűvös (alig 28 fok) éjszaka, sörök, néhány beszívott utazó és egy-két mauritán herceg...no meg a kutyák. Este bónuszként megnéztük a Baraka című filmet. Elpilledt lélekkel, de feldobva tértünk nyugovóra éjfél!!! körül a teraszon bulizók és a locsoló ember ellenére. Holnap orbitális lustulást tervezünk, nincs ébresztő.


Február 23. Bamako


Az alvás sikerült, bár hajnali 4 körül a szőke őrült spanyol nő esett egy hatalmasat a dogon szülőszékről, s szinte ugyan akkor el is kezdett locsolni valaki. De miután a hely eleve rém aktív, csak akarat kérdése, hogy ki mikor mennyit alszik. A hétvégi felhozatal 2 raszta háziasszony a pasijával, akik egy kisbusszal utazgatnak. Egy modoros hippinő, aki 3 napja "épp" indul, s ezt mindenkinek elmondja.A néma német világutazó, aki mély depresszióban szenved és nem nagyon beszél idegennyelveket. A 3 öreg francia motoros, akik azért ragadtak itt, hogy nagyokat sóhajtozzanak a múlt Algériája felett. Azután beparkolt a helyes lány Jézussal, meg egy 30 éves kis kék renault-tal. S végül ott volt a szomszédunk , az 5 mauritán  vállalkozó, akiből egy hercegformájú selyemfényű sátorlapban libegett el néha és valószínű olyan dolgokat árult, amit nem ismerünk és sose ismertünk olyat, aki szívta. A másik négy herceg egy valahol Európából nagyon hiányzó audi terepjárót értékesített diszkréten a teraszon. Nagyon hálásak voltunk az életnek, hogy végre nem nekünk akarnak valamit eladni, így gátlástalanul végigasszisztáltuk az adásvételt. Nem volt mondjuk nehéz, mert mikor elpasszolták az audit 26 millió cfa-ért egy náluk is gyanúsabb külsejű helyi pártvezérnek, torkuk szakadtából üvöltöztek a telefonba, hogy elmondják a jó hírt szeretteiknek.  Ebben a válogatott környezetben töltöttük a napot, de ezúttal alig vot 27 fok.Rántottát sütöttünk, Zolika meglepte a mosólányokat 3 hetes zoknigyűjteményével, és megkaparintotta a dhl-től a küldeményét. Hatalmasat kutyáztunk  és országvárosoztunk délután. Ezúttal a cigarettamárka és a bogár címszavak tizedelték a versenyzőket.S amíg mi a maszkárusokat idegesítettük a piacon, Póki aludt egy jóízűt a teraszon rögtönzött koncert ellenére. Este Rágcsával és Zolikával eltévedt a taxis, miközben a nehezen megszerezett zsákmányokkal hazindultak. Az ember nagy nehezen áttalált a Niger túloldalára, de érezte, hogy hosszú fuvar lesz, ezért tankolt még 2 liter anyagot. Este a lakók rettentően beszívtak, a prímet a spanyol nő és a bárpultos vitte. Talán ennek is betudható, hogy kicsit halkabbak voltak a versenyzők, csak egy szép helyi zene szólt hajnalig. Bamako egy nagyon élhető, kellemes hely.


Február 24. Bamako-Nioro du Sahel


Rágcsa tegnap a piacon beleszeretett egy bronzszoborba, ami egy hosszúnyakú köldökös dogon familiát ábrázolt mérhetetlen humorral és tartással. Sajnos több más tárggyal együtt az elmebeteg boltos nem szándékozott eladni eme tárgyakat aznap.(Állítólag nem az övé volt) Ennek köszönhetően Rágcsa álmában végig alkudott a kis figurákra.Ébredédkor elhatározta, hogy valahogyan szerez egy dogon családot. Az indulás nem volt könnyű, mert a kedvenc bárosunk úgy elintézte magát éjjel, hogy nem látott ki a szemén. Azért valahogy összeadta a tételeket. Első utunk az antik piacra vitt, aminek az lett a vége, hogy megint Zolika vásárolt. Rágcsa dogoncsaládja nem itt lakott. Helyette Póknak beszereztünk egy kisebb tétel dunhillt, amit a futár a pékiskola cukrászdájába szállított. Fantasztikus croissant és kávét ittunk, majd nekivágtunk a nioroi útnak. Régen rázattuk már magunkat , így 120 km-re Bamakotól nagy ovációval fogadtuk az út megszüntét. Az ondulék jobbik fajtája következett 140 km-n keresztül.Nioroba világosban érkeztünk. Reptere ellenére elképesztő helynek bizonyult. Valaha jobb napokat látott város lehetett. Európai épületek elhullott romjain éldegélt a lakosság igen lelassulva. A táborhelyet egy raktárépület oldalában ütöttük fel, melynek udvarát egy Bin Laden poszteres használaton kívüli hűtő és egy atomjaira szétszedett landrover 110 díszítette. A "gazda" a kiváló placcért 4500 cfa-t kért. A rom mögött húzódott az egykori gabonatároló, jelenleg hotel és étterem. Tulajdonosa egy 2 méteres szakács, számtalan feleséggel (átlag életkor 16) és 5-6 gyerekkel, amiből a trónörökös néma, enyhén zizzent, viszont hozzánk igen ragaszkodó fiatalember volt.Úgy képzeltük, hogy az utolsó malii estét némi sör társaságában töltjük, de a sörnek a városhoz  csak 18 órakor volt csatlakozása. Addig lecsüccsentünk a teraszra, tanulmányoztuk a szerény vacsorakínálatot és a vendégkört, valamint a zizikével kommunkiáltunk. 40 perc alatt eltáncolta, hogy Pók kezére a vám mellett sarjadó fa leve a gyógyír. Nagyon szívén viselte Pók sorsát, úgy tünt megkedvelték egymást. Szerencsére befutott a sör és a jóízű lakók, így volt műsor. Mellettünk a franciául is beszélő ismeretlen  eredetű szőke csavargó (álruhás szakács) nyaralt frissen szöktetett indiai hercegnő nejével. A leány nehezen tűrte a séf gyerekeit és a tényt, hogy szent tehenet kell ennie nyárson a nászútján. A "hotelben" Zambó Jimmy női reinkarnációja pihent  két kiskorú barátjával. A sördepós néger már 19 órakor atom részeg volt. Vacsorára  ragut, ami egy nagyon becsületes gulyásleves volt csipetke nélkül. A fiúk kipróbálták a "marha küllőn" specialitást. Zolika gyomra nem tudja mit lépjen a kihívásokra. Küzd, lázad, de eredménytelenül, a sajtos pizza óta valami nem úgy működik benne, mint illene. A sátorverés négyesben zajlott. A néma srác velünk bulizott, amíg elpusztítottuk a maradék alkoholokat, hogy másnap ne a sitten kezdjük a mauritán  túrát. Egész jó társaság volt, jókat hallgattunk.  Néha meg akarták venni a kocsikat, ez itt szokás. Éjjel hatalmas buli volt a kocsmában. Ordítva mesélgették egymásnak a lakosok  rendkívül dús nap eseményeit. Bamakoban edzett fülünk már fel sem vette. Hanem a nioroi müezzin. A legkellemetlenebb hang, amit valaha hallottunk. Tuti felkelt az is, aki titokban animista volt.



Február 25. Nioro-Aleg


Még sötét volt, mikor elkezdtünk pakolni. Nem volt mit, valaki begyűjtötte éjjel Zolika asztalát és székét. Kicsit hallgattaggá vált a banda, ugyanis szerettük Malit. Mire kivilágosodott megjelent egy ismeretlen fickó és szépen lerakta a dolgokat az autó mellé. És még ajándékot sem kért. Eljött a néma fiú is elbúcsúzni.Furcsa  a világ. A határátkelés, biztosítás és laisser-passer vásárlás nagyon kedélyesn folyt le. Szellemi felüdülés  volt átkelni Mauritániába. Az első különbség, hogy míg a négereknek csak önbizalma , de tartása nem volt, a tuaregek hihetetlen elganciával uralkodnak hullámpala irodáikban a homoktenger közepén.  A Rágcsának annyira tetsző kék és fehér palástok láttán rögtön áthangoltuk  a lelkünket.  Még a birkapásztor is  komolyabb embernek tűnik a görögös redők között, mint bármelyik  ananászmintás-szűzmáriás-emblémás néger elnök.A tuaregeknek van még egy  kiváló tulajdonságuk: van humoruk. És ez már nagyon kellett nekünk a sok lelkisérült benini és burkinai után. A táj, mintha megbeszélte volna a hatóságokkal, rögtön homokra váltott Ayoun al Atrous előtt 100 km-re és feltűntek az érték és padlóemelt pihenősátrak. Kevés szebb kép van errefelé, mint a szélben cövekként álló pásztor, az úton átvonuló csordák , a viharban sétáló magas  asszonyok  látványa és mindehhez az úton átsöprő homok.Ezt néztük 3 napig. A mindenki által bájosnal tartott Ayoun el Atrous az egyik legviharvertebb városka volt, amit utunk során láttunk. Az áthaladást azonban feldobta a mácius 11.-én tartandó választás kampányhadjárata. Egész Mauritánia ünneplőben korzózott. Meseszép kék és fehér stólákban ügyködtek az emberek a százszámra előkerült ünnepi sátrak körül és ragasztgatták a rosszabbnál rosszabb arcú jelöltek fotóit. Vagy a fiúk hasonlíthattak valamelyik párt jelöltjére, vagy az autóink pártszínűek, de kezdett kínossá válni az utazás. Egyes falvakban tapsolva , zenélve ugrott alánk a lakosság, máshol szinte hátat fordítottak. Elkezdtük módszeresen feldolgozni a reakciókat és valószínű a fülü-jelölt pártj a mienk. Nagy volt a boldogság, amerre jártunk.  Délután történt egy kis malőr. Újjászülettünk. Egy mocskos állapotú úton Kiffa felé Rágcsa átvette a volánt. Egy bukkanó túloldalán észre vett egy méretes gödröt, s hogy kikerülje, lement a padkára.  A másik irányból egy rosszabbul járt versenyző vesztegelt kitört kerékkel, mire Rágcsa még nagyobbat rántott a kormányon.A manőver igen rosszul sült el, az alvó Pók már arra ébredt, hogy repülünk.  Egy izmos vízmosásból kiálló kő elkapta a szerencsétlen sorsú bal első kereket és Rágcsának sikerült a híresen ütésálló acélfelnit elhajlítania. Az esettől mindenki megnémult, főleg mikor konstatáltuk, hogy 4 keréken vagyunk. Sok helyi megállt segítő szándékkal. Estig nem nagyon beszélgettünk. Rágcsa kicsit kikészült. Az út Kiffa után némileg jobb lett, csak a szürke út közepén lapjával ácsorgó szamarak nehezítették a haladást a szürkületben. Rengeteg szőrös-bőrös hulla és autóroncs hevert mindenfelé. Nem építette az áthaladók lelkét. Estére minden településen bevadult a lakosság, zengtek a sátrak a szörnyű slágerektől. Öreg este lett, mire elértük Alegot az Espoir útján. Pók annyira allergiás a Remény Útja névre, hogy komolyan fontogatta, hogy álva alszik, ha az egyetlen fogadónak is ez lesz a neve. Naná, hogy ez volt. Zolika fantasztikus elszántsággal vezetett a hasmenés ellenére.  Rágcsa inkább tolmácsolt, jobb volt így mindenkinek. Valamint gyönyörködött a 2 méteres tuaregekben, akik női szemmel (nála) megtestesítik a férfiideált hatalmas kezeikkel és haramia arcberendezésükkel. Aleg határában keresztre feszített kecskékkel kerskedett a nép. Nem volt lélekemelő látvány. Szegény agoutik jutottak eszünkbe. Az Espoir fogadóban 3 cola volt. Ezt mind megittuk. Miután egy választási sátor és egy szeméttelep közé esett a hely, kivettünk 2 kis házat, ahol először a tücsköket takarítottuk ki, majd néztük, hogy hány egérke szalad át a konyhából. Egy se jött be. Éjjel kinyitottuk az ablakot, de rögtön be is csaptuk, mert egy citeraművész a szomszédban telepedett le nagy kínokat okozva ezzel mindenkinek. Egy dolgot megtanultunk Afrikában: úgy aludni, hogy még magunkat is kizárjuk az eseményekből.


Február 26. Aleg-Nouadhibou (Mauritanie)


Minden koncert ellenére istenien telt az éjszaka.Zolika kevésbé volt pihent, egy szúnyognemzetséggel hadakozott reggelig. Nagy lelkierőt igényelt kimenni az autókig, ahol már várt az összes alegi gyermek ajándékot követelve és az autó, aki valaha Archie-nak hívtak és sosem lehetett tudni, hogy milyen újdonságokkal lep meg.  Lepett is, de már próbáltunk nem reagálni. Kezdjük érteni az InsAllah mondás lényegét. Nouakchottig az út szórakoztató homokviharok és választási kampányra igyekvő luxusterepjárok szemlélésével telt. Gyűjtöttünk aranysárga homokot Zolikának, aztán majdnem le is telepedtünk, mert a mitsu pont egy cuki kis sátrortábor mellől nem akart mozdulni. A tuareg urak azt hihették, kedves elnökük jött látogatóba, annyira nekibuzdultak, de Rágcsa húzott a homokba egy vonalat és csodák csodájára ezt nem lépték át.Út közben volt időnk az eddigi túra top 10 listáját összeállítani, mert bár nagyon messze vagyunk mindentől, valami nemsokára véget ér. Újra Nouakchott következik, megtettük a kört. Többekből egyébként heveny hazaszeretetet hozott ki ez a tény. Pók balatoni fröccsökről , mákospitéről álmodozott és horvát tengerpartról, Rágcsi fokhagymás uborkasalátát kívánt. Zolika gondolatban a Belvárosi Lugasban üldögélt. Afrikának ez a része kicsit kivett belőlünk. Az energiák nagy része  a széllel és homokkal kombinálva  a jókedv megőrzésére fordíttatott. A másik jelenség, ami rendkívül elfárasztja az embert a csend hiánya. Aki azt hiszi, hogy 1 millió négyzetkilométeren 2 millió ember mellett van egy csendes zug, az nagyon téved. Négerék is zajosak, de ott legalább valami dallam is ötvöződik a szándékkal. Errefelé írtóznak az emberek a csendttől , 2 csavarhúzó is megteszi, csak szóljon. Értő fülnek egy kínszenvedés. Szerintünk nekik is, ezért ordibálnak közben. Ime másfél hónap top 10 listája a Féleszelények szerint:
1, A gyönyörű földút Timbuktuig Gossi- Ghourma Rharous útvonalon  csodás átkeléssel kombinálva a Nigeren.
2, Dogonföld ahogy van, Oguval kiegészítve, a zuhany a csillagos ég alatt
3, Egy felejthetetlen szieszta 11 -ig Fannyéknál Bamakoban a bandával a teraszon
4, Ougadougou-i éjszaka burkinai sörökkel
5, vadkemping a szavannán a csapattal Selibaby és Kayes között a határnál
6,A tücsök és a languszta Patrick-nál Togóban, ott és ahogy tálalták
7,A szafaripark Beninben, az első elefánt felbukkanása
8,A Kayes-Manantali útvonal a kreativtása és a mahinai híd miatt
9,A Banc d'Arguin Park vízparti útja dagály idején és a fantasztikus tábor a tengerparton
10,Teriya Bugu, Mali Paradicsoma, ahogy kényeztettek bennünket. Találkozás a kapitány nevű hallal

Zolika listája hasonló, de nála az elsők közé becsúszik a vagai robogózás.

Nouakchottba megérkezni megrázóbb volt, mint emlékeinkben. Kiegészülve egy undormányos homokviharral, végleg eltűnt minden szín a városból, csak a ricsaj és a döbbenetes mennyiségű szemét maradt. Amennyire a nemlétező közlekedési morál engedte kimenekültünk a városból. Még tamkolni is elfelejtettünk, így a Nouadhibouig tartó szakaszra jutott egy kis adrenalinemelő izgalom. 2-3 "padfises" átkelés az erdészeti és rendőri kordonon végleg megnyitotta az utat a semmibe. Kb. 20 méterre lehetett látni a sárgás homokfüggönyben. Fantasztikus homokozóban haladtunk. A szembeforgalom többnyire francia lakóautókból és választási mercedesekből  állt. 2 óra múlva világossá vált, hogy fél tankkal nem jutunk el a célig. Fogtunk egy nyelvet, aki állította, hogy lesz kút 150 km-n belül.Egy kaminos ezt tagadta.  Hamarosan kiderült, hogy mindenkinek igaza van. Az út menti nők üzemanyagot árultak a szélviharban. Itt jött egy-két hősies jelenet: szélfútta gázolaj, nagyon helyes kékbőrű benzinkutasasszony,  100km/h-val fújdogáló szaharai szellő. Sikerült 3 helyen is örömet okoznunk jelenlétünkkel. Isten tudja mik vannak az autókban, de mennek. Mondhatjuk, ez a tankolások napja volt.