képek

Február 12. Ouagadougou


Reggelre világossá vált, hogy Vaga a kedvenc afrikai városunk. Rágcsa kelt elsőként és megpróbálta még egy éjszakára megszerezni a bolhás fészket, miközben a kék galambok között a kis ligetben kávézgatott. Erről eszébe jutott, hogy az első állat, amit Burkinába belépéskor láttak, egy halom keselyű volt.A focijelmezben tartózkodó portás  hosszan vacilált a következő éjszakán, annyi foglalásuk volt(mint kiderült , kezdődik a nagy Vagai Filmfesztivál), majd beküldte a takarítónőt a jó hírrel a fiúkhoz. Szegényt páros lábbal vágták ki a srácok a fészekből, de a jó hír hatott: 9.30 körül elkezdtek az urak éledezni.  A hotel előtt gyerekek kis terráriumból szelídnek tűnő barna izéket arultak, amit Zolika és Rágcsa kisérletező gyomra rögvest megkívánt. 50 cafrangért (hogy érthető legyen: 1 euro=655 CFA) kaptak egy öklömnyi  nagyon finom édes lángost. A délelőtti terv a Bobonirere cukrászda felkeresése volt. Nem volt egyértelmű a cím, de megtaláltuk a jóízű néni által működtetett pékséget, ahol néhány órára úriemberekké váltunk. Kistányérról quiche-t, croissant-t, gruyere sajtos palacsintát fogyasztottunk. Póki narancslevet ivott, Zolika és Rágcsa viszont tovább hergelték a sorsot:csapvízben indultak némi citrommal. Teljesen jól voltak tőle egész nap. A rövid európai kilengést a Nagy Mecset utca bejárása követte. Itt Zolika hosszan alkudott robogóra. Valószínű 100.000 ft körül meg is lett volna az esüst csoda. De miután még mindíg nem tudja, hogy csacsit szeretne-e , vagy robogót, továbbküzdöttük magunkat a hálóing és babosrizs árusok gyűrűjében. Zolika lekapart 3 sorsjegyet, egy nyerő volt. Délre elértük a katedrális körzetet, ami leginkább egy kaszárnya és egy tsz külsejét mutatta. A templom  barátságtalan- barna és unott -szürke árnyalatból állt. Rettentő szigorú volt, Zolika is csak csendben suttogta el Póknak, hogy pogány. Mintegy varázsütésre megjelent egy Quqsimodo külsejű atya és rendkívül határozottan kitessékelt a katedrálisból minket. Rögtön tudtuk, hogy színe ellenére magyar. Végül Rágcsa kifáradt az ideges úrral a fényre, ahol kiderült, hogy az a bűnünk, hogy behoztunk néhány utcagyereket Isten körzetébe, és ezt soha többet ne kövessük el. Ennyire barátságtalan helyen még nem jártunk, az idő is kezdett elviselhetetlenné válni, így hazataxiztunk. Délután Pók és Rágcsa naplót gyártott a bárpulton jóféle burkinai sör társaságában,miközben rendkívül monoton hangon felolvasták ewéül a vízállásjelentést a rádióban. Zolika pedig szerzett egy robogót és halálra ijesztgette a helyieket azzal, hogy állandóan hátra nézegetett. Rágcsa délután kiment a piacra  újabb fánkért és mogyoróért, s ha már erre járt vett 3 csíkos műanyag kannát, ami annyira elbűvölte  a csapatot már Maliban is.( Magunkkal hurcolunk egy travel bugot és szeretnénk létesíteni egy cache-t, de képtelenek vagyunk normális konyhai dobozra szert tenni, így lehet, hogy kannában fog kukulni a sörnyitó.)Estig egy jót hunytunk, majd sikerült megint egy épp hétfőn zárva tartó éttermet megtalálnunk. Néhány lépésre az otthontól azonban felbukkant a Festival terasz, ahol fehér asztaloknál sörözgetett boldog -boldogtalan. Vacsoránkat egy sarki sütödéből rendeltük.Várakozás közben  az emberekben gyönyörködtünk. Vaga Afrika nagy gyűjtője. A modelltermetű , sudár , sötétbőrű lányoktól kezdve , a mulatt szépségeken át a hatalmas termetű, öles néger asszonyokig mindenféle csodalény korzózik gyönyörű egyenes háttal. Alig egy óra múlva egy hatalmas tál fokhagymás édes krumpli és 6 mesterien fűszerezett illatos birkanyárs landolt az asztalon. Fura volt, hogy mindenki sörözgettet, miközben malac sült a szomszédban és néha felhangzott a müezzin. Errefelé már csak a lakosok fele mohamedán. Este a balzsamos kertben még whiskey-ztünk egyet.Közben megkaptuk a hírt, hogy Vizecskéék hazaértek épségben. Hogy benne voltunk a Naplóban és hogy a bamakói iskola igazgatója írt egy nagyon szép levelet Andrásnak. Ha lenne időnk és nem hajtana a maláriagyógyszer , biztos, hogy itt maradnánk. De vár a tenger és Togo, így holnap odébbállunk. Zolika elkészítette 2,5 nap kiadási listáját. Szállásunk őrzött, zárt garázzsal, sörözés minden mennyiségben , vacsorák reggelik , robogóbérlés együttesen elérte a 13.000 forintot:-).





Február 13. Ouagadougou- Togo-Kara

7-kor megszavaztunk egy reggelit a kertben. Döbbentesen finom mézes ananászlekvárt kaptunk baguette-tel. Beváltottunk egy csomó pénzt, mert mint kiderült Nyugat-Afrika már a 60'-as években létre hozott egy monetáris uniót, aminek köszönhetően Maliban, Burkinában, Togóban és Beninben Cfa-val tudunk fizetni. Pikk-pakk kitaláltunk a Niger felé vezető főútra. Megint kellett fizetnünk az aszfaltért, ezúttal 350 km-re 400 forintot. Pillanatra eszünkbe jutottak az otthoni árak, de elhesegettük. A rádiók kiválóan működtek, minden látnivalót megtárgyaltunk út közben. Így az úton dögöket marcangoló keselyűket, a répaárus lányokat és a sült patkányt kínáló kisfiúkat is.Kougrinál elértük a Fehér-Voltát. Még víz is volt benne.A táj megegyezett  errefelé Dél-Mali színeivel. Tamariszkuszfák, néhány baobab, learatott kölesmezők, karitéfák és a szokásos kerek kunyhós falvacskák követték egymást, azzal a különbséggel, hogy itt kívülre építenek egy négyzetes házakből álló gyűrűt és belül szórják el a szalmatetős kincsesházakat. Később feltámadt a szél, szürkés-poros ködbe vonta az utat. Zorgho után feltűntek az első gyapotföldek. A táj ugyan egzotikus volt, de a táblák, a betűtípusok , feliratok miatt állandóan az volt az érzésünk, hogy Franciaországban vagyunk. A döbbenet akkor ütött be, amikor  megláttuk a csíkfelfestő munkásokat. 7 hevert a napon, egy csóka pedig kis vödörből ecsettel kente a felezősávot. Idáig 132 km-t festett. Életműnek számít még helyi viszonylatban is. Pont délre, pont ima és szieszta időre elértük a togoi határt. Kiléptünk Burkinából egy szalmakunyhóban és beléptünk Togóba egy tyúkketrecben. A vízum és a laisser-passer elintézése alig vett 1 órát igénybe. Az első togói impressziók vegyesek voltak. Erős forró szél verte fel a port, mindent szürke réteggel vonva be.Ez a Harmattan nevű átok.  Az erdők nagy részét leégették. Erről olvastunk. Sajnos így csinálnak termőföldet. Ahol megmaradt a növényzet, ott pálmák, mangófák, papaya erdők  és meseszép baobab allék húzódtak. A települések bejáratánál kókusztejet árultak zacskóban.. Sok helyen látható aidsről szóló plakát. Leghatásosabb a vigyorgó kamionos, aki  örömmel hírdeti, hogy minden rumli ellenére egészséges, mint a makk. Másik kedvencünk az 5 egyenruhás fickó, akik prezervatívvak a kezükben komolyan bámulnak a népre.Vártuk a svájci jelleget, eddig még nem jelentkezett.A lakosság hatalmas termetű, nagyon sötétbőrű és állatka-szerű.  Rendkívül udvariasak és mosolygósak. Piknikünket némán nézte végig egy ifjúsági fociválogatott, pedig nem volt egyszerű a jelenet. Zolika, mint egy szigorú germán fegyőr rendelt a pálmafa alatt kis asztalkájánál és csülköt evett mangóval. Póki chilivel sokkolta a népet. Majd kávéztunk. Közben bejelentkezett a togoi szolgáltató. Ancsának üzeni Rágcsa, hogy nagyon örült, hogy jól sikerült a mexicoi útja. Épp egy dzsungel hangulatú folyó felett kelt át, mikor megkapta az sms-t. Ancának pedig mindannyian szurkolunk a vizsgán.Kanté előtt újra elfogott mindenkit a le rally érzés. Egy erdészt és manőszerű barátját segítettük ki egy emelővel.A táj egyre riasztóbbá vált. Már csak  plakátokon léteztek  az erdők, az egész ország faszenet gyártott belőle. Minden szürkésfekete volt, a lakosok nem viseltek már színes kelméket, a gyerekek khaki egyenruhában lófráltak. Enyhe diktatórikus érzés rezgett a levegőben. Naplementére egy hegyi szakaszhoz értünk. Egymást érték a lerobbant kamionok, a balesetek, a lezuhant konténerek. Volt olyan szakaszunk, hogy 200 méterre 4 baleset jutott. A vezetési kultura nulla szinten mozog Togóban. A teherautókon  nincs fék, ráadásul  3-szor magasabb a rakomány a logikusnál. Nem volt megnyugtató így vezetni, ezért Karában megszavaztuk a megállást. A Hotel Détente nevű fegyházat néztük ki. Zolika a cellában hált, mi a Kék Fészekben, de használhattuk a fürdőszobát. Az árak rendkívül alacsonyak voltak, a hangulat depressziós. Annyi erőnk még volt a 12 órás vezetés után, hogy lekússzunk a sörbárba, bár a manőver nem volt egyszerű, mert ekkor szünt meg a villany a megyében.De rögtön akadt egy vezetőnk, akitől megtudtuk, hogy az elnök az Elnök Pártja  alapítója, s mint ilyen egyeduralmat birtokol, bár névlegesen 7 párt létezik. Az elnök  itt,Karában született, ezért ez egy szuper fejlett város. Ózdhoz tudtuk hasonlítani a 70'-es évek végén.A Pártház viszont méretben elérte a parlamentünket. Közben teszteltük az Owoiyyo nevű németesen szigorú togói sört ( 66 cl=205 ft). Togót a XX. században először a németek szállták meg, majd jöttek a franciák és az angolok. Ennek köszönhetően Togóban a legelképesztőbb hullámlemez csehókban guinesst vedelnek,franciához hasonlító nyelvet beszélnek és a hotelszobába német Bibliát készítenek ki. E három nagy nemzet áldása valaha Svájci idillt kölcsönzött az országnak. Az Elnök azonban segített önállóvá nemesedni, amibe a nép próbált nem beleroskadni, de az utóbbi 25 évben ez nem ment neki.Továbbá a szűzeket kopaszra nyírják, majd a férfiak megverekednek értük. A nyírásnak hála hihetetlen ronda nők szaladgálnak az utakon.Az éjszaka nehéz volt. Orkán erejű szél cibálta a sátrat és a kocsma fémajtaját, ráadásul a portás karibi zenével vigasztalta magát. Az egyedüli vicces dolog Zolika bilikék szobája volt. Ha netán valaha sittre kerül a fiú, nagyon otthonosan fogja érezni magát. Két szürke fémajtó választotta el a világtól és 3 csendet kérünk tábla.


Február 14. Kara- Lomé- Coco Beach


Hajnalban keltünk, még 460 km volt hátra  a rémúton. A szél még mindíg úgy fújt, hogy a főző beindítása esélytelen lett volna. Annak reményében , hogy az elnök kedvenc luxusszálójában ismerik a presszókávét, átvonultunk a Hotel Karába. Rágcsa szokás szerint azt hitte, hogy nem üzemel, pedig  a parkolójában jelen volt a az összes állami peugeot. A porta megegyezett egy Szot -szálló luxusszintjével. A hall legszebb plakátja az Aeroflottot reklámozta matrjoska babákkal. Mindenki mosolygott, hajlongott.Kívánságunkra a  teraszon teríttettek, ahol egy földszínű lepedővel be is fedték a szétesőben lévő pozdorja asztalt, majd kiváló  kávét és teát szolgáltak fel. Miután előző nap elmaradt a vacsora, a csapat igen éhes volt. A Kara reggelije szóba sem jöhetett, 3 dinnyeszelet és némi baguette  árválkodott a 4 méteres pulton. Elindultunk reggelivadászatra. Igen impozáns lett a felhozatal.  A reggeli helyszíne pont olyan irreális volt, mint Togó.A főút mellett, kis lampionok alatt egy beton körasztalkánál gouda sajtot, francia vajat, tejet és kóser marhahúst fogyasztottunk egy elképedt vendéglős néma beleegyezésével, akinek tulajdonát képezte ez a ringlispil formájú etető az éttermétől 100 méterre. Mi azt hittük Togóban szokás ilyen romantikus izéket emelni az étkező népnek, de nem így volt. Cserébe a hallgatásért a vendéglős megkapta a vajat.Ez a Kara annyira csúnya hely, hogy amint tudtunk tovább robogtunk. Póki bóbiskolt, kicsit megfázott a légkonditól. A táj 300 km hosszan ugyan olyan megrázó volt, mint tegnap. Az  utolsó 100 km-en megjelentek a kókuszpálmák és  medence formájú keresztény sírok a szalmakunyhók között elszórva. Egy idő után megfigyeltük, hogy valami lapos vörös dolgot nyújtogatnak az árusok az autók felé. Le is lassítottunk.Hódokat, mókusokat árultak étkezési céllal, valamint pálcikán füstölt lapos agoutit (valami tünci erdei állatka lehet, de így kihengerelve nem valami guszta), amit mosolyogva próbáltak betuszkolni  a résnyire lehúzott ablakainkon. Pók rögtön meggyógyult és már csak egy kis luxusra vágyott. Előtte azonban beterelte a le rallyt Nyugat-Afrika legnagyobb piacára Loméban, ahonnan nagyon nehezen szabadultunk. Az óceán hírtelen bukkant fel több száz kókuszpálma társaságában. Meseszép volt . A Coco Beachre egy nyomortanyán keresztül érkeztünk, ahol a szökött fegyenc fazonú köpcös, copfos tulaj talált nekünk egy kis bungit. 16 órakor már a meleg, selymes óceánban áztunk ugyelve arra, hogy az áramlatok ne sodorjanak át a Déli Sarkra. Majd a Baráth -Kauser páros lepte meg Zolikát egy magánszámmal, annak örömére, hogy eljutott utunk legdélibb pontjára. Pár másodperc különbséggel Rágcsa és Pók hatalmas káromkodás közepette belecsúsztak a  medencébe nagyobb sérülések nélkül. Majd hosszan ringatóztunk az olajfinomító reklámok között, s mire lement a nap, Patrick isteni halpástétomot, langusztát , tengeri tücsköt és kisasszonyhalat készíttetett nekünk. Fantasztikus vacsoránkat az óceán dübörgése kisérte. A fegyencről kiderült, hogy kalandos szüleinek köszönhetően marokkói montreáli, aki természetesen  jól ismer egy magyar hegedűkészítő mestert. A francia nyelv megint mindenen átsegített bennünket.  Az óceán , mint egy mély bariton dübörgött karnyújtásnyira az asztalunktól és a közeli kőolajfinomító látványa is viccesnek tűnt a 3. sör után.



Február 15. Lomé Coco Beach-Avepozo Chez Alice


Reggel ittunk egy tökéletes pressokávét,majd beköltöztünk a vízbe. 11 körül már nehezen lehetett levegőt venni, délre elhagytuk a paradicsomot. Kb 4 km megtétele után eltaláltunk Alice-hoz. Újabb hibbant jelenetek sora következett. Békésen mosogató és söprögető atlétaformájú helyi  fiatalemberek lepték el az állítólagos bungalow-körzetet, majd a bárban Zolika németül Wiener schnitzelt rendelt egy feketétől.  Póki bajor kolbászkát rágcsált röstivel.Közben a német konyha titkairól társalogtunk.Világszám salátát hoztak a kért húsokkal rövid időn belül.Ez olyan sokk volt, hogy rögtön elkezdtünk sörözni. A szomszéd asztalnál talán maga Alizka és kis nyugdíjas barátai tették ugyanezt. Hatalmasat aludtunk az étteremsátor kanapéján, majd Pók és Rágcsa beugrott Loméba városnézésre, amint kaptak levegőt, aznap ugyanis leállt a szél és fullasztó párás melegben párolódtunk. A mai napon átkeltünk a greenwichi időhatár keleti oldalára és lementünk  a 6.fokig.Lomé nagyon súlyos hely. Rögtön nyitásnak, az első lámpánál megrohanták Archie-t. Balról egy kelmeárus borította be Pókot, az ablakot ketten mosták szappannal, jobbról betoltak egy plüssmajmot,a koldusok a háttérben szurkoltak. A lámpaváltásról a dudálásból értesültünk.Az emberélet látszólag nem nagy cikk, a  széthulló gyarmati palotákban élősködik a lakosság, a gyönyörű villák szétcincálva, elhagyva árválkodnak a szeméttelepek szélén. A város legszebb része a tengerpart. Sudár kókuszpálmák árnyékában focizik mindenki. (Togó bejutott a vb-re, ettől érzik magukat valakinek).A belváros telis -tele bárokkal, sörözőkkel. A legsúlyosabb városrész a piac után a ghanai határ, ahol végképp nincs semmi rend. Mindent  és mindenkit adnak, vesznek. Alig tudtunk nem átmenni. A város nagyon igéretes, rengeteg vonzó adottsággal, de a lakosságból nem néz ki sok buzgalmat az ember.Ápolt kiskertek burjánzottak mindenfelé, fantasztikus színekben pompáztak a salátaföldek a kőolajfinomító mellett.A város egyébként attól létezik, hogy van egy autonom kikötője...Közben Zolika a táborban megtudta egy olasz üzletembertől, hogy a  bungalókba a személyzet tagjai költöztek be népes családjaikkal. A hódítást a szakács kezdte, majd szépen, de biztosan idevándorolt fél Avepozo.Alizka anno hagyta ezt, ma már nem lehet őket kirobbantani. Teljesen irreális a helyzet. Egy épületben laknak vendégek, s vagy 20 házikóban tengődik a személyzet látszólag nagy boldogságban írdatlan sok gyerekkel és 2 majommal.Az egésznek van egy skanzen jellege, ahol a bennszülötteket kissé bosszantja a fizetővendégek jelenléte, de töretlenül képesek reggeltől estig söpörni és kölest törni. Általában csak olyan dolgot művelnek, ami sok zajjal jár. Szinte fel sem tűnt már az új cd-jét 120 decibellel tesztelő francia söfőr. Este végleg leállt minden fuvallat, dőlt rólunk a víz. Ennek ellenére elslattyogtunk a nádból készült bajor sörsátorba, ahol a  napi menü a délben emlegetett spatzle volt, amit rákkal készítettek.  Az ajánlatnak nem lehetett ellnállni, így sikerült majdnem 9-ig ébren maradnunk.Friss bevándorlónak számítottunk  a gyaloglási technikánkkal, az olasztól az összes német menekültig mindenki autóval tette meg  a 150 méteres utat a bárig.Hazafelé vettünk két togói söprűt, most már vissza tudunk vágni! Este Rágcsi megállapította , hogy nagytakarítás közben kidobta a malaront, ezzel beértük Zolika adagját. Az éj fullasztó volt, csak hajnalban enyhült a pára. Ekkor fel is ébredt a falu ácsa és a konzervdobozos zenész, aki végigjárta a szunnyadó negyedet a jó hírrel, hogy eljött ez a dolgos péntek is. Az, hogy hajnalban valaki német gyerekdalokat fuvolázott valamelyik oduban, szinte természetes volt.  


Február 16. Avepozo-Oujdan (Benin)-Jardin de la Diaspora


Reggel kipróbáltuk a "fürdőszobát", ami abból állt, hogy 2 ház között vödörből locsolgattuk egymást. A toilette már nagyobb gond volt, mert a skanzen intézményei európai fogyasztásra nem voltak alkalmasak. Még bírtuk. Egy mamitól kenyeret vettünk és csaptunk egy tökös reggelit a 99 % páratartalomban friss mézédes mangóval kiegészítve. Skorbut ellen Rágcsa kifacsart 10 db sziklakemény lime-ot a fiúknak. Indulás előtt még meglátogattuk Alizka csöpp Németországát (Togó legpipecebb ventillátoros wc-jét), majd távoztunk. A határ előtti  utolsó város Aneho. Ez volt a németek főhadiszállása. Rengeteg szép épület maradt meg a 20'as évekből. A határátlépés majdnem könnyen ment, csak a magyar mívoltunk hátráltatott. Valószínű ezen a határon úttörők lehettünk. Nagyon szigorúan, de klasszul intézték a dolgokat a beniniek. A togói vámosnak gőze nem volt mire jó a laisser-passer. Alig tudtuk leadni a papírokat. Volt egy kis súrlódás a vízumnélküliségünk miatt, de a Nagyfőnök kegyesen megszavazott egy 48 órás vizumot, bár szerinte az első benini vízumot tilos kiadni ezen a határon. Eltelt néhány perc ebben a patthelyzetben. 14 órára bent voltunk a Benini Köztársaság területén. Lehet, hogy szimpatizálnak a marxista eszmékkel, de hogy csuda az országuk, az biztos. Kicsit már fényben látjuk ezentúl Amerika népességét, a határtól kezdve ugyanis csupa Kunta Kinte arc sétálgatott. A férfiak gyönyörű kigyúrt testűek és mindenhol ordított a karibi zene. A 17. században Oujdan partjairól hurcolták el azt a közel 1 millió embert, akik ma Brazília lakói. Az utóbbi évtizedek során azonban rengetegen hazatértek, így Benin tele "brazil diaspora" nevű telepekkel. A brazil zene tehát a benini ( régebben Dahomey királyság) kulturából fejlődött ki.  Togót pár km-re  a határtól teljesen elfújták. Bő folyók, tavak, rengeteg kókuszpálma és türkiz tenger uralta a tájat.Oujdan meglepően rendezett kisváros, ahonnan a Remény útja indul. Könnyen megtaláltuk a parti ösvényt. Megtekintettük a Soha vissza nem térés emlékművét, elhesegettünk egy guide-et és autókáztunk a kisiskolások között többezer kókuszpálma alkotta ligetben. A tuti szállás leírhatatlan luxussal bírt a légkondin és a szunyoghálón kívül: az óceánparton frissen épült tengervizes hatalmas medence várt. Itt terveztünk elbúcsúzni az óceántól és a rákoktól, így megszavaztuk utolsó tengeri megállónak a helyet.A "Karcsúsodjon Afrikában" program ma végképp becsődőlt. Hintázgatva a tengerparton hektószám iszogattuk a La Beninoise nevű remek sört. Tenyérnyi rákok futkároztak a homokban. Végtelen hosszú partunkon sort álltak a kókuszok. Felavattuk a trambulint és néztük, hogyan nem tanul meg úszni a francia srácok néger barátja. Később Zolika macsétával megcsapolt egy kókuszt, amit tengerre néző kis teraszunkon elrágcsáltunk. Este  ünnepi vacsorát rendeztünk határeset szervízreakcióval.Pont nem aludtunkunk el, mire kihozták Zolika gigantikus langusztáját a la Termidor. Pók naphalhurkával és crevettekkel búcsúzott a jóléttől, Rágcsa barracudát evett hagymás zöldbabbal. A szél enyhén fújdogált. A légkondi 37 fokról estére letornázta a hőséget 28-ra. Hatalmas alvás vette kezdetét a szunyoghálók alatt.



Február 17. Oujidan-Parakou



Madárcsicsergős reggelben Pók  kipucolta a benzinfőzőt. Néhányan már settenkedtek söprűikkel, de rájöttek, hogy szombat van.Már 9-kor szakadt rólunk a víz, most éreztük csak, hogy mennyit számított a klíma. Végre újra színesen öltözködnek az emberek, a nők tortaalátét  formájú csillogó kelméket tekernek a fejükre.Nagydarab mindenki, főleg a nők. Eltűnt a vagai gazella típus. Coutonounál drámaivá vált a forgalom. A leghúzósabbak a sárgainges mototaxik voltak, akik mamut termetű utasaikkal cikáztak a kamionok és a mi kerekeink között.Délelőtt Ganviét jártuk be ladikon. Ránktukmálta magát egy Mathieu. Nagyon profin beült a csónakunkba, majd a nyílt vízen közölte árait. Az életével játszott, de végül megtartottuk. Jókat mondott. A várost a 18.században alakították ki azok a négerek, akik nem akartak amerikaiak lenni. Egy sós mocsár közepén, 8 km-re a parttól cölöpfalut emeltek, ahol ma 44.000 ember él.Átlag 30 évet bír ki egy cölöprendszer.   A szerelmesek lagúnája a főutca, itt található a posta,  hotel, a sörbár, a benzinárus és az édesvíztöltő állomás. A gyerekek miatt kis szigeteket építenek a házak elé, hogy ott tudjanak totyorászni. A nagyobbacskák a vízben gyakorolnak, főleg halásztechnikát. A város ma halászatból és üzemanyagcsempészetből él, a vizeken ugyanis nincs vám, így áthozzák az anyagot Nigériából. Idegenvezetőnk családja is benzinárusítással foglalkozott, beugrottunk egy rövid vizitre.Szellős, kellemes házuk volt, a nádpadlón leláttunk a  szagtalan barna vízre. Jártunk egy helyi festőnél, megnéztünk egy  isteni hotelt , söröztünk a lagúnában és hatalmasat alkudtunk egy tüneményes szép lánnyal néhány  színes kelmére.Visszaúton a szárazföld felé egyre több kuktasapkás, fehérruhás embert láttunk, s mint kiderült egy nagyon szépszerű embert temetnek. Bele is futottunk a hullába, épp mikor kenyeret vettünk a mocsár szélén. A voodoo miatt igen zakkant errefelé mindenki. Nagy keresztekkel a nyakukban ugráltak és boldogan lökdöstek "dancez,dancez" felkiáltásokkal. Pillanatra azt hittuk, mi is úgy végezzük, mint a Dahomey király feleségei...Beninben az árakat kiírják a látogatók számára és olyan apróságokkal is foglalkoznak, mint autóőrzés-szervezetten! Kényelmes így utazgatni, egészen elszoktunk tőle. Elindultunk északra, hogy megnézzük a legendás Dahomey király palotáját, ami ma  a világörökség része. A táj  végig gyönyörű volt, rengeteg banánnal, ananászárussal, rövidlábú kecskével és gyapotdepóval. Megint felbukkantak a húskereskedők, ezúttal valami gigantikus degu és kígyó volt a sláger.Abomay-be kicsit speciálisan, le rallyhoz méltóan érkeztünk meg-vagyis kertek alatt földúton. Bonne Arrivée, ahogy csak ők mondják! Átvágtunk a legfőbb fétispiacon, ahol két centire  a kocsi kerekeitől majomfejek, kinyúvadt csibék, mindenféle élőlény koponyája aszalódott a friss paradicsom és répakupacok mellett. Mikor kikecmeregtünk a mészárszékről  par hasard elrohant előttünk néhány voodoo varázsló nagy sietve valami tollas cuccban. Ezek után már nem csodálkoztunk a folytatáson. Nagy szerencsénkre bejutottunk a palotakörzetbe, ahol rögtön eszünbe jutott Abdel a királynővel. Szegény, lehet , hogy az igazat mondta? Indításként kaptunk egy teljesen elmebeteg vezetőt, aki percenként elmondta a névsort (mármint a mi nevünket). Később kiegészültünk 3 franciával, akik ugyan olyan ( sőt  rosszabb) befogadók voltak a nagy király személyét illetően, mint mi. Tovább nehezítette az életüket az a tény, hogy a Dahomey kultúra elpusztítójaként aposztrofálta idegenvezetőnk őket.Az első fél óra nehezen telt. Megtudtuk, hogy a nagy király 4000 feleséget aszalt egy rusnya udvaron és halálával 41 leányt temettek el élve. Azután megnézhettük a szent templomot, ami körül toronyba álltak a koponyák és a fogak. A nap sztárja az emberi koponyákon nyugvó trónszék volt, amit áhitattal bámult az új generáció harci dalocskát üvöltva. Haláli állatokat pingáltak a tanácsterem külső falára a 19. században, ami önmagában egy rendkívül ronda istállóhoz hasonlított. Az egész látogatás alatt kerestük e nagy kultúra valódi nagyságának jeleit, de csak egy önmagába l'art pour l'art visszakanyarodó, ömcélú vonalat fedeztünk fel. Glélé király volt az a jófej uralkodó, aki ágyukért , esrnyőnyélért és piperecikkekért átjátszotta   portugál és angol fegyverekkel frissen meghódított országának lakosait a fehérek kezére. Belegondoltunk mit is láthattak itt  200  évvel ezelőtt az első európaiak és talán nem alaptalan, hogy másnak nézték ezeket az embereket, mit amik. A Dahomey kultura legkifinomultabb területévé a totemállatok kitalálása és ábrázolása vált.Ghozo  király jele a ló hátán balettozó esernyős malacka volt, de ideiglenesen lehetett részesülni abban a kegyben, hogy kezében egy pajkos kaméleont ábrázoló esernyőtartóval korzózhatott a dolgozó a király kegyéből.A palota akkora vilgörökség, hogy tilos volt megörökíteni az eredetit pótló vörös hullámlemez tetőt. Mindenki szerezzen be képanyagot a telepről!A legnehezebb feladatot Zolika látta el-önként-, beírt a látogatók aranykönyvébe. Hogy mit, az titok, gyertek el nézzétek meg saját szümtükkel!:-))) Azért Rágcsa is profitált a vizitből: valószínű a legérthetetlenebb afrikai akcentusok nagy szakértője lesz, mire hazatéved. Nehéz megítélni egy nép mai viseledését, ha ezzel a gazdag múlttal felvértezve kell magmaradnia. A voodoo adja magát ezek után egyetlen járható útként. Mi is csirkejelmezben gyűjtögetnénk majomfejet, ha a királyunk 1906-ban fűszoknyában angol carafokat gyűjtött volna...Abomay-t igyekeztünk villámgyorsan elhagyni azzal együtt, hogy remekül szórakoztunk és valóban érdekes volt amit láttunk. 3 olasz üzletember állt sorfalat az induláshoz nagyokat vigyorogva. Rágcsa estére rájött, hogy személye legalább annyi kritériumban megfelel a világörökség követelményeinek, mint Glélé Király istállója, így lehet, hogy felveteti magát.Fekete embereket és kecskéket kerülgetve estünk be Parakou-ba 10 re. Zolika út közben összejött egy Joel nevű vámossal, de az élet elszakította őket. Mától nem szeretjük az egyenruhát, mert lejárt vízummal szaladgálunk Benin útjain. Alapjában véve jó kis nemzetnek tűnik, csak olyanok, mintha állandóan meg lennének sértve. Este rábeszéltük a Colibri hotel portásnőjét, hogy nyisson kempinget a parkoló helyett.A terv bejött.



Február 18. Parakou- Pandjari Nemzeti Park-Camp Numi Batia

Zolikát reggel egy Péntekkel az oldalán találtuk, amint épp a sátrat hajtogatták. Kiderült, hogy az őrült inkább összerakta a sátrat, csak megfelelően söprögethessen Zolika helyén.Ez itt genetikai örökség. Továbbálltunk északra, miután találtunk egy újabb atm automatát. Benin északi részén ugyan olyan füstös, szürke minden , mint Togóban. Az égetési őrület itt is tartja magát.Tanguieta falunál beléptünk Songha földre. Ez egy olyan nép, aki kerek kis kunyhókban él ás minden háztömbhöz tartozik egy négylábú kölestár. Nagyon helyes épületek. A songhák nagyon picik, teljesen feketék és mindenkinek össze-vissza van karistolva a kis arca. A nők alig hordanak ruhát. Most már értjük miért volt kritérium Glélé királynál a feszes cickó. Ilyen errefelé nincs.Naitingounál elértük a Nemzeti park körzetét. A Tanougou vízesés-béli campot választottuk, de ez tévedésnek bizonyult, ugyanis: a faluban piac volt, a városi beniniek is itt nyomultak fejükön a konyhával, baromi sok hülyegyerek volt és nem létezett árnyék. Az amerikai jóízűek elkeserítő látványával beérve ittunk valamit, aztán vetettünk egy kóbór pillantást a világhírű vízesésre, amiben a táborozóknk este zuhanyoznia kell. Na ,ezért mentünk tovább. A szimatunk egy újabb paradicsomba vitt. Tüneményes személyzet, gyanúsan szép konyha és fürdő, hatalmas fagyasztók, medence. Estére kiderült a turpisság: Cotounou-ban él a német tulaj.  Az izzó kövek között épült kis pavilonban saját szabadalmú hagymás tonhalsalátánkat készítgettük, mikor megjelent a focista külsejű szakács a vacsorát egyeztetendő. Yassa csirkében és birkanyársban egyeztünk meg.Miközben  söröztünk,udvariasan elmosogatták az összes tányérunkat  és lemosták a kocsikat. 16 óra körül 43 fok lett, így elájultunk a kanapén, majd beköltöztünk a medencének mondott itatóba. Ez tulajdonképp egy felduzzasztott patak volt kicsi békákkal. A barnás vízben  Pók új mikrofajokat vélt felfedezni, de abban mindenki egyetértett, hogy a legádázabb élősködők és vírusok ilyen baromi hideg vízben nem élnek meg. Este beállított 1 szlovák és 2 cseh terepjáró. Gyenge útvonalat nyomtak a kollegák: Tunéziából jöttek Algérián, Nigeren keresztül idáig. Nem voltak túl beszédesek, így részletek nem derültek ki. (Jó szomszédság...) Inkább elvonultunk ország városozni. Egy elég speciális verziót nyomtunk olyan rubrikákkal, mint betegségek, sörmárkák és Nyugat-Afrikai városok.20 órakor a 2 focistánk jelezte, hogy tálalva vagyon. Anyagszalvéta, diszkréció.A következő jelenetek átéléséhez ajánlott megint elővenni P. Howard: Három testőr Afrikában című alapművét. Helyszín: köves hegyoldal a susnya közepén. Esemény: 3 fogásos vacsora elfogyasztása 2200 ft értékben. 20.15. perckor szervírozták a salátát atlétatrikóban. A látvány lenyűgöző volt. Zolika orrlyukai kitágultak, mint  a versenylovaké. -Sajt, esküszöm, igazi sajt!-suttogta. Rágcsa nem hitt a szemének. Külön szószoscsésze a bármeliyk párizsi teraszra illő költeményhez. Pók némán bámulta a friss, illatos vajat. A folytatás még súlyosabb volt. Fantáziadús köretek érkeztek ehetetlen mennyiségben a kiváló husok mellé. Desszertnek a mester elővarázsolt 3 hamisítatlan creme brulé-t. Ha a medencét túléltük, a főzött vaniliás tojás már meg se  kottyanhat.Mire degeszre tömtük magunkat a finomságokkal kiderült, hogy ifjú szakácsmesterünk 6 évig asszisztált egy itt élő francia séf mellett, s mindent megtanult a mesterségről. Le a kalappal előtte! Este bemutatták másnapi vezetőnket, Etienne Nacthintit, aki szintén 3-3 vágással büszkélkedhet orcáján és igen kedvesnek látszik.


Február 19. Pandjari Park Etienne-nel-Kompienga (Burkina)


5-kor keltünk. Megérte. Egy fantasztikus állatos napot tartottunk elefántokkal, hajas varacskoscsaláddal, hegyméretű kafferbivalyokkal. Volt hód, viziló, krokodil, rengeteg antilop és egyéb legelő fajta. Majom, a pofátlan fajtából. És vadméhek, akiknek az oduja alá sikerült telepednünk ebédfőzés idejére.Több, mint 30 elefánot láttunk, ami nagy dolog még itt is.16 órakor kiléptünk a parkból és abban a pillanatban le is álltunk. Zolika szép új gumijának a szelepe eltört. Volt nagy öröm a faluban, megjöttek a jóízűek! Ahány kiálló köldökű kiskölök létezett a környéken , mind 2 centiméterre igyekezett asszisztálni a kerékcseréhez. Volt egy pillanat, mikor úgy tünt, hogy a mosolygó Zolika az emelővel szétlapít úgy tizenötöt. Már pont kezdték megszokni a kölykök, hogy köztük élünk, mikor  Archie-ka különszáma következett: lázadás a rázópad ellen. Ez abban nyilvánult meg, hogy lezárta magát és nem engedett be. Póki rettenetes mondatok kiséretében szétszedte az elektronikát és megtörtént a csoda: a lakosság elkezdett bennünket sajnálni. Integetve búcsúztak tőlünk.Etienne-t visszavittük az alaptáborba, ahol kapott egy kis borravalót. Nagyon elérzékenyült , elmondta milyen boldog és már csak egy kis nescafét kért, ami délben úgy ízlett neki. Megkapta. Közben a főszakács és az őr csendben megjegyezte, hogy amennyiben meg kívánjuk javíttatni a kereket, pont van egy műhely mögöttünk. Felnileszedőgéppel.Vannak még csodák. Sötétedésre csak a műszerfal világítás szállt el, de ezt a trükköt már ismerte Zolika. Az esti szakaszon- teljesen józanon- mini rózsaszín disznók és apró fehér nyúlgyerekek rohangáltak át néha az aszfalton. Ez Benin. Archie-ka újabb tréféja, hogy a bal kanyaroknál köszörűkövet játszik. Gőzünk nincs mi lehet ez.Pók nehezen bírja kisautóját elviselni.
A határátkelés sötétben , lejárt vízummal kis megegyezéssel jól sikerült.  Csak a "csíkoskanna" készletünk okozott fejtörést a vámnak. Burkinában este 10-kor is készséggel nekiült a police a vízumkérő lapnak, amikor a falon elrohant egy 20 centis skorpiónak látszó állat .Megállt bennünk az ütő, sőt Zolikából még a kontaktlencse is kihullott, amitől meg az ember kapott röhögőgörcsöt. Összetaposta a szegény rémet (aki egyébként 2 perc múlva rástartolt a gatyájára), majd hosszan nézegette Zolikát, hogyan illeszti vissza a szemét a nem túl higiéniás szobácskában az iratkupac tetején.. Nem fogta fel amit látott. Az állat felbukkanása elgondolkodtatta a sátras szekciót. A burkiani vámnál aztán megszívtuk. Reggelig nincs továbbjutás. Ezt a mitsu úgy értette, hogy nem kell már aznap elindulnia, így néhány percig úgy volt, hogy a vámudvar közepén sátorozunk. Az inmobilizer  egy idő után engedett.Végül többek tanácsára elhatoltunk Kompienga városba, ahol egy fehérember tuladonában lévő fura  tábor lakói lettünk. Újra lett térerő, mamiékkal  felvettük a kapcsolatot.