A képek
Február 3.Djenné

Madiama és Tombonka falvak közelében mindkét autó úgy döntött, hogy zűrösködik kicsit a hűtővízzel. Szinte ugyan abban a percben (mikor egyébként a hőmérő külső fokra Zolikánál 53-t jelzett) a mutatók átcsaptak a vörös mezőbe.
A Mitsu hamar kiheverte, Archie-ban azonban enyhe halszag terjengett. Egy árnyas fa alatt letáboroztunk és elhatároztuk, hogy leromboljuk a Land Rover legendát, mikor.... Pók hosszas obszerválás után rájött a titokra. A probléma eredetét fedje homály, viszont üldözze rémálom a bécsi szerelőt. Gyors, könnyed műtét következett mintegy 15 tündéri gyerek és egy baltás ember társaságában. Rágcsi átnézte a házifeladatokat, kikérdezte a gyerkőcöket Mali felszabadulásának körülményeiről, Zolika megismertette a baltást telekeksszel (osztatlan siker) Póki ragaszgatott. Később a gyerekek mindegyike képet kívánt magáról. Áldás a digitális technika feltalálójának. A gyerekek annyira odavoltak Zolika kekszétől, hogy a zsebükből előhúzott szárított hallal kívánták viszonozni a lakomát. Alig tudtunk hárítani.A környéken felbukkantak az első gabonatároló lábas kunyhók, mint valami díszlet a Gyűrűk urából. Djennébe történő behatolásunk enyhén botrányos volt. Újabb tucat idegenvezetőt kergettünk a sírba. A kompos a Guide routard-t szídta a benne olvasható "valótlan árak" miatt, szóval látszott, hogy Djenné igazi csemege lesz. Egy szemüveges mókus  a 01. kocsira hivatkozva (Zelenák Zoliék, le rally)levakarhatatlanul tapadt és beállította a várost egy kiismerhetetlen, életveszélyes helynek.Mániája volt, hogy látnunk kell az élve elhantolt szűz sírját. Mindenképpen Zolika mellé kívánt beülni. Valószínű Abdel öccse lehetett.A problémát Zolika úgy oldotta meg, hogy 80 km/h- val távozott a kompról.
Djenné egy szellős 21000 lakosú város egy mocsár kozepén. A mocsár ilyenkor csak nyomokban létezik, ezért a bozó halászok túristák idegesítésével ütik el az időt. Célirányosan behajtottunk  a Hotel Campement parkolójába, majd háttal a világörökségnek (amitől végleg lemodott rólunk mindenki) egy álomkórban szenvedő csirke idomításába fogtunk. Ezzel eltelt úgy kb. 3 óra. Majd halat rendeltünk, amiból volt egy kis gond, mert aznap mindenki csak csirkét kapott. Ekkor az utolsó ránk vadászó is távozott. Később a fiúk megetették a csirkét hallal, amitől igen aktív lett, majd hírtelen féloldalra dőlve elaludt. Amíg aludt pirosfejű gyíkokat fotóztunk. Délután elszédelegtünk a Djennéi Rádióállomásra, ahol 1 órát szünetelt a műsor, amíg interneteztünk. Nem könnyű kenyér az információközvetítés, de minden megoldható. Este Rágcsa elment sétálni. Pont kezdődött az ima. A müezzin fergetegeset tüsszentett a hangszóróba. Nagy röhögés támadt. Este az összes jóízű fehér a bárba gyűlt, ahol tökéletes hőmérsékletű söröket nyomtak.Sikert arattunk  a sátorral és a kék fészekkel a hotel főbejáratánál. Jól megnézett bennünket az a 15 fős angol nyugdíjas csoport, akiket a tetőn altattak kalandból.  Djennét nem nagyon láttuk, de úgy kell elképezelni, mint egy  malii szinten példásan tiszta medinát, viszonylag magas agyagépületekkel, amiből a "katedrális" meseszép példány. 1907-ben építették újjá. Este saját asztalunknál mulatoztunk, amikor beállított a Djennéi Polgármester a város előkelőségeivel. Pont a mi teraszunkon kívántak fogadást adni. Sajátos kép volt a fogkefével rohagáló le rally és a selyembe bugyolált négerek együttese a djennéi éjszakában. Ez egy ilyen hét. Hol egy elnök, hol egy polgármester... Az első este köszöntött ránk hetek óta, hogy kellett a hálózsák megint.



Február 4. Djenné-Bandiagara


Mindenki 6.30-kor kelt, kivéve a söprögető embert, aki Zolika sátra körül kívánt rendet teremteni hajnali 2 és 4 között. Elmaradt viszont a reggeli imára hívás, nagyon megfázhatott a müezzin. Kihasználva, hogy még csak 32 fok volt , megnéztük a mecsetet. Gyönyörűek  a méretei. Abszolut hand made, minden tornya másfelé hajlik. A kompolás símán ment, eltekintve az unatkozó bozó gyerekek rohamától és a hagymaszagú szűztől, aki Pókot nézte ki magának. Djennéből távozva kb 20 perc múlva megint elszállt Archie-ka hűtővize. Zolika fantasztikus türelemmel bírja az Ex-legenda szivatásait. Hálásak vagyunk érte.
Az a mókás Maliban, hogy a mindössze 11 millió lakosból 5-6 pont ott lézeng, ahol szerelni kívánunk. Amint nekilátott Pók és Zolika a  ragasztásnak, megjelent a szokásos előőrs. Egy az egyben "Istenek a fejükre estek " jelenet. Jöttek baltával, bunkóval, husánngal és próbáltak segíteni, ahogy tudtak, leginkább azzal, hogy illedelmesen 1 centiről nézték kötött sapkában a ragasztó száradását.(47 fok) Amíg a ragasztó kötött (egy csövünket feltépte a ventillátor, azon folydogál a döglött hal szagú víz) Zolika megtanította piritotttökmag-evésre a három bambarát. Szegények csak udvariasságból rágtak, látszott rajtuk. Viszont nagyokat hahotáztak hozzá. Úgy tünt, hogy a manőver sikeres volt, tovább tüttyögtünk Moptiba a vadi új aszfalton. Délben szembe jött a 99 és 76 le rally (India).Rádión befogtuk őket, Timbouktouig repültek Moptiból. Majd beért a cseh motoros házaspár, akik talpig goretexben vigyorogva húztak el a jáván, ami mellesleg megjárta az idei Dakkart. Ez az a fiú (Kb. 50 éves+feleség), akinek Bamakoban Zolika reggeli helyett cd-t írt. Kicsi ez az ország. Mopti előtt néhány kilométerre elszállt a mitsu egyik kereke. Azt már egyértelmű, hogy sehol egy fa és ilyenkor még a helyiek sem mozognak. Kerékcsere. Rágcsa ilyen meghitt pillanatokban írta a naplót. (Ezért halad látványosan az események megörökítésével, pardon.) Délután beugrottunk Mali Velencéjébe, Moptiba. Összeakadtunk régi francia kisbarátainkkal.Egy az egyben visszajöttek a Palin film jelenetei. Rágcsa szinte biztos benne, hogy nem csinálták meg a 4 napos utat a filmesek, olyan elképesztő hajók vesztegeltek a Nigeren... Mopti Római part hangulatú sétányán megkóláztunk, majd az elképesztő nyüzsgésű kikötőt megszemlélve továbbáltunk piknikezni.A szülők néha érthetetlen sms-eket írnak. Ez úton jelentjük, hogy internet nem nagyon van az országban, energiánk nagy része  a napló továbbításával telik.Délután egy mesebel tájon haladtunk Bandiagara felé. Egy kókuszpálma ligetben megszavaztuk a pikniket. Rájöttünk, hogy jövőre az asztalt és a székeket is otthon lehet hagyni. Kockás pléden csalamádét ettünk (CSCS hagyatéka, ezer köszönet utólag is a hazai ízekért) egy kis kukoricával. Alig volt 38 fok, mikor elnyomott mindenkit az álom. Langy szél fújt, birkák bégettek. Hatalmasat hunytunk. Mikor felkeltünk egy mókus várakozott türelemmel néhány méterre tőlünk egy írdatlan hosszú bottal. Kiderült, hogy az indulásunkra várt, hogy leszedhesse a fáról a termést. A táj varázslatos volt, csupa szikla és kókuszpálma. Bandiagarában gumikereséssel ütöttük el az időt. Ez az a falu, ahol minden létező gumikereskedőt sikerült célirányosan megismernünk. Gumi persze nem lett, de találtunk egy kereskedőt, aki holnap visszajön velünk Moptiba. Amikor már mindenki az éjszakánkat akarta leszervezni és lepattintottunk 23 autentikus dogon vezetőt, újra segített a szimat. Egy kis dogon paradicsomban landoltunk, ahol egyedül a Tolsztoj volt ijesztő elem, a helyiek megint ismerték a hideg sör titkát. Nagyon szép esténk kerekedett. Virslit főztünk babbal és megismertük Ogodama Témét, akinek hogon volt a nagypapája és valószínű az egyetlen hallgatni tudó, művelt dogon ezen a bolygón. Érdekes dolgoket mesélt az iszlám és az animizmus egymás mellett éléséről. Pók is kezdett feloldódni( Rendkívül berágott délben az emberiségre), Zolikáról pedig kiderült, hogy a neve csinos dogon nőt jelent ( amolyan coláspalack formájút...) Ogodamával megittuk a pertut és természeti népekhez illő időben, 10 előtt elájultunk.


Február 5. Bandiagara


Ez a nap a gumikról szólt. Pontosan 8.11-kor jelentkeztünk a rafkós, de vér becsületes kereskedőnél, aki nagyvonalúan várakoztatott 20 percet, míg reggelijét elfogyasztotta. Azért vagyunk úriemberek, hogy ezt csak órákkal később bosszuljuk meg. Bosszunk technikája abból állt, hogy sírba kergettük alkudozással, majd másnak nagyvonalúan mindent odaadtunk.  De kezdjük a napot Moptinál, amit már tegnap is megkedveltünk, s ma sem tűnt rosszabbnak.  Itt először megkerestük a barátokat, akik fel is ajánlottak 2 hankook  kereket csillagászati áron, amire elmosolyodtunk és otthagytuk őket. Emberünk ekkor bánta meg, hogy szóba állt velünk. Sok választás nem volt, mert velünk jött (bár tegnap még holmi saját autóról rebegett) ,így no üzlet , no fuvar. Míg a bankban szerencsétlenkedtünk (állandóan elénk állt egy-két 2 méteres díjbírkózó) emberünk új ötlettel állt ekő.Így kötöttünk ki  végül 2 fehér gumikereskedőnél, akik Michelen kereskedést működtettek. Itt is húzós volt az ár, de cserébe 2 álomszép kereket kaptunk. A dráma Bandiagarában kezdődött, mikor ez a mauritán vérű átok előadta,hogy ránk ment az egész napja, ezért kérné a lecserélendő kerekeket. Rágcsa kicsit vitatkozott vele, hogy legyen neki is emlékezetes a nap, majd hozattunk 3 colát és nagyvonalúan hozzávágtuk a maradék gumit. A dolgok 1 órára elrendeződtek. A kerék felrakásáról itt most nem mesélünk, mert többen frászt kapnának...:-) Délután aktív semmittevés zajlott. Csak 17 óra körül tört ki lázadás, mikor a söprögető brigád megtámadta a körzetünket. Rágcsa vidáman pancsikolt a döglött csirke szagú vízben és kimosott mindent, amit ért. Kellemes Tomi kristály szag lengte be a tájat. Délután újabb csapást mértünk Bandiagarára. Elmentünk a polgármesteri hivatalba internetezni, de  épp áramszünet volt (2 napja). Ekkor Zolika és Pók gátlás nélkül elővette az agregátort és az elképedt helyiek orra előtt fénybe borította a számítógépet, ami sajnos képtelen volt normális connection produkálására. Minden esetre egyik restanciánk, az agregátor beüzemelése jól sikerült nagy plénum előtt. Induláskor úgy adódott, hogy Rágcsa kapta az összes műszaki felszerelét a hóna alá. A teljesen sík poros kertben akkorát perecelt a saját cípőfűzőjében, hogy senki nem mert röhögni. A gyerekek szedték össze a szanaszét hulló laptopokat.Ekkor már elmebeteg szinten kerülgettek minket, így az sem volt feltűnő, mikor a piacon betéptünk az árusok közé  a zsákutcába.Este a táborban megjelent sok jóízű fehér , majd Ogudana is , akivel megbeszéltük , hogy inkábbb a falujában aludnánk Dogonföldön. Mindenbe beleegyezett és előleget sem kért. Kb. 2 perc alatt ájultunk el És este megint hideg volt. Juhééé...


Február 6. Dogonföld

Frissen kiugrottunk 6-kor az ágyból és végre sikerült pontosan megjelennünk a találkozó helyen. Igaz az üzemanyagot kézzel pumpálta  a kutas, mert még mindíg nem volt  áram, de időben nekivágtunk az egyik legszebb napunknak.  Előtte vásároltunk egy kiló coladiót, amit állítólag csípnek a hogonok ( idős dogon nagyságok). Meglepő módon, ez így is volt. Mi is rágtuk, de sem fittek nem lettünk tőle, se nem ízlett. Szerencsére a dogonok imádják, így mindenkit lefizettünk a nap során. Fantasztikus hagymaföldek között vezetett a piste. Zolika, Rágcsi és Ogodana alkottak egy csapatot, Pók követte őket napbarnítottan, dalolgatva. Az idegenvezetés rádión ment. Sokkolóan szép tájon haladtunk, miközben sokkoló dolgokat mesélt Ogodana. Maliban 1900 cft-t (3 eurot) fizetnek az emberek évente adóként, ráadásul Dogonföldön szabad földfoglalás van. Mára biztossá vált, hogy Maliban fogunk élni. Lóbáltuk a lábunkat a föld felett egy hatalmas sziklapárkányról és boldogok voltunk. Ez a fiú egy főnyeremény volt. Illatos, szép, udvarias, okos és halgatag...szóval nekünk való. A dogon falvak szebbek, mint képeken.  A látogatást csak az nehezítette, hogy vezetőnk mesélt a bíráskodásról, az esküvőkről, Rágcsa fordított, de Pókot többnyire a csirkék, Zolikát pedig a szamarak kötötték le. Végül elnézést kellett kérnünk a városi hozzállás miatt. A bírósági épületek errefelé szándékosan nagyon alacsonyak, hogy a bírák elzsibbadjanak és minél hamarabb hozzanak itéletet. Casanak hívják az intézményt, minden faluban a legszebb ponton található, mert mellékesen őrhely is. Itt ücsörögtek az idősek, akik teljesen  odavoltak a hozott colától, amit felváltva osztogattunk nagy hajlongások közepette.Az összkép csupa Középföldje házikó vagány kis szalmatetőkkel. Láttuk a Szent kajmántavat, benne a dögökkel. Az egyik kajmánnak egy foszlásban lévkunyhő tyúk lógott a szájából. Kb 15 dög élt a pocsolyában, ahova egyszer csak leerszkedett egy papa és jót kortyolt a hígbarna vízből.  Mi 2 perccel éltük volna túl a lefetyelést.Kostoltunk viszont kölessört, ami elsőre erősen hasonlított egy rozsdás pállott mosóvízre, de kiderült, hogy klassz kis itóka még melegen is. Innentől elindultunk a lejtőn. Megebédeltünk a tirellii fogadóban, ahol nem tudtuk eldönteni, hogy a kajmános vízből főznek ránk, vagy a tavalyi fürdővízből. Amíg ebédeltünk , egy rakás jóízű (fehérek virágnyelven) hevert jobbra -balra  matracokon és aludni próbált. Nagyon finom ebédet készítettek a falu macskájából.Még hallottuk az utolsó nyiffanást, aztán tálaltak is. Kicsit rágós volt a jószág, de határozottan kellemes. Leginkább a paprikáscsirkéhez tudtuk hasonlítani. Pók déltől vega lett. A népek itt úgy köszöntek, hogy eldalolták ugyanazt a megjegyezhetetlen egy szót hatszor, amit szevaszként értelmeztünk. Semmiben  nem különböznek gyarmatosítóiktól.Délután még elkaptunk egy csuda helyes picot. Ezen a vidéken a hölgyek már igen hiányosan öltöznek. Ment a mangóárusítás, gyerekszoptatás, fánksütögetés nagy gőzzel. Kapkodtuk a fejünket a sok színtől és szép ember látványától. Néha félő volt, hogy fiúk fának mennek...Elkirándultunk a tellemházak tövéig. A 15. században írtották ki őket a dogonok, azzal a csellel, hogy felgyújtották az erdeiket. Hihetetlen magasságokban éltek. Nem sok szebb dolgot láthat az ember a világban.Este befutottunk Ogadana falujába. Megtudtuk, hogy sherpa korában fantáziát látott benne egy olasz. Ő taníttatta és végrendeletében egy iskolaépítést irányzott elő Ogadana falujában. Este mi is tele voltunk segítőkészséggel, de azért a Gyurcsányról is meséltünk, hogy tisztán lássa, miért vagyunk mi szerencsétlenebbek, mint sok afrikai.A vacsora rejtőien nemzetközi lett. Ogadana töltött paprikát, Zolika francia káposztát, Pók fahéjas arab marhadarát, Rágcsa pedig paradicsomot fogyasztott jagermaisterrel. A szomszédban spanyol nyugdíjasok próbálták túlordítani az agregátort. Rágcsa és Pók a kék fészekben, Zolika a csillagok alatt hált. Az élet egyik legszebb ajándéka langyos vízben zuhanyozni az afrikai csillagok alatt.Egy gyönyörű sziklafal alatt aludtunk  mély csendben.


Február 7. Dogonföld-Hombori


Együtt keltünk a nappal. Éjjel az egerek megették a kint felejtett kenyeret, így igen izgalmas lett a reggeli menü:mangó, eperlekvár, sajt, keksz, kávé, méz. Villámot az Isten áldja a mézkultuszért, hatalmasat gurított Zolika a macimézzel. Reggeli után ugyanis megszálltuk Ogadana szülőházát. A vizitet a puskagyártás rejtelmeivel kezdtük, majd jött apuka (aki kapott egy marék koladiót a sapkájába és hosszan rázogatta Rágcsa kezét.) Póki megpróbálta lepöckölni magáról a falu legszutykosabb gyerekeit, akik ragadtak a mézre. Zolika 2 macimézzel mászta a sziklákat. Egyfolytában úgy tűnt, az életünkkel játszunk a szirteken. Mellettünk a kölykök gumipapucsban száguldottak hátukon az öcsivel. Ogadana mamija valaha egy bombázó lehetett. Rögtön betette a női magtárba a hozott kincseket, amit kötelezően megmutatott a papának, de oda nem adta. Letesztelte a mézet és nem dobta ki (tesco minősítés).A bronzkorban jártunk. Megmutatták a konyhát, a titkos menekülési útvonalat, a hálófülkét (inkább odu) és a házőrző kecskét. Hatalmas élmény volt vendégnek lenni egy dogon háznál. A hegyről lefelé a Frere Jacques-t daloltuk a gyerekekkel. Egy dogon faluban általában 2-3 feleség dívik, de akár 5 is lehet. Átlag 6-7 gyereket szül egy asszony. Elképesztő gyerekinvázió van. Ijesztő.A srácok iszonyú helyesek, de senki nem tudja , hogy ki mikor született, nem is igazán érdekli őket. Ogadana jogsijában szó szerint az állt, hogy a 80-as évek elején  látta meg a napvilágot.Az nem szerepelt, hogy a fétide sündisznó, de mi ezt is tudjuk:-)))Ami ez után jött, az volt a dogonföldi élmények sava-borsa. Eladtak bennünket külföldi delegációnak. Találkozhattunk a falu előljárójával. Ücsörögtünk egy kicsit az iskolaigazagtó trafóházában. Énekelt nekünk az 5. osztály. Mindehhez a fiúk olyan fejet vágtak, mint akik már tucat iskolát avattak. Végiglátogattuk az osztályokat, néha belekérdeztünk a tananyagba és általában halál jól éreztük magunkat. Igaz a végén valami adományt szerettek volna, de mondtuk , hogy a bamakói adoptált suli kapta idén az áldást, de jövőre jön a fénymásoló. Miért is ne, nagyon klassz emberek. Egy tanító 750 eurót kap egy évre,még az is lehet, hogy veszünk nekik kettőt. Egy tanár 90-110 fős osztályokat oktat. Nem egyszerű. A 8. és 9. osztály szalmakunyhóban tanult, mert még nem készült el az új épület, amit a tegnap mesélt torinói pártfogó finanszírozott. Kicsit szenvedtek a gyerekek a szúnyogoktól, mert épp virágzott valami csábító izé a közelükben, de a színek és illatok miatt sok magyar gyerek irigyelné őket.
Délben indultunk tovább 41 fokban.  A fantasztikus táj tovább folytatódott. Vörös sziklák, sárga homok, hatalmas majomkenyérfák, kútásó emberek, félmeztelen nők... 15 óra körül Ogadanát kiraktuk Douentzában. Innen indult a busza Bandiagarába. Nagyon örültünk, hogy megismertük ezt a kedves fiút, akinek reméljük tudunk segíteni álma megvalósításában és lesz jövőre egy terepjárója. Délután rendeztünk egy pikniket, melynek során Zolika újabb ismeretlen összetételű konzervet tesztelt( indiai adomány), melyben főleg a belek és csicseriborsók domináltak. Egy komplett család heveredett mellénk Pók bosszúságára. De itt is működött az ülő ember szentsége: csak néztek, de senki nem zavart és meg sem közelítették a nyitott autókat. Egyszer csak három leány érkezett, fantasztikus kézmozdulatokkal elmagyarázták, hogy vigyük őket Hombori irányába, de lavórjaik mérete eleve lehetetlenné tette a kérést.A Douenzta -Hombori útvonal Mali talán leggrandiózusabb része. Döbbnetes szikljátékokon keresztül jutottunk el az ország legmagasabb pontjához, a magányos 1150 méteres Hombori sziklához. Tábort is találtunk rengeteg jóízűvel töltve. Söreinkkel a tetőn hosszan néztük a csillagokat. A levegőben már benne volt a sivatag közelsége. 8-kor spagettit főztünk kölcsön lavórban, mert a nagy edény Bamakoban maradt.Éjjel megettek a szúnyogok, de zseblámpás módszerrel megöltük őket. S mikor már egy sem zümmögött, a peul sátorban elkezdett csicseregni egy mobiltelefon, mire Rágcsa morogva lekászálódott, hogy megölje az illetőt. Erre újabb 9 bátor szunyog érkezett a Kék Házba. Pók türelmesen előlről kezdte az írtást. Kissé megváltozott a házunk belseje.



Február 8. Hombori-Tombouktou


3 hét szünet után Párizsban beindult a szezon. Bálint kereste Rágcsát a márciusi út miatt. A helyiek megrökönyödésére Rágcsa  sateliten és mobilon kicsit dolgozott, majd Zolikával megpróbálták elérni a Tombouktou-i szállodát, ahova a többiek a véletlenül hazavitt slusszkulcsot  és a simkártyát küldték dhl-lel. A hotel száma 2 hete foglalt, így nem volt idő lazsálni, el kellett indulnunk Tombouktou-ba. Homboritól néhány kilométerre egy hatalmas tavon átt vitt az út. (Mare Gossi)A szunyogok jelenléte csak fokozódott.Innentől még lelkesebben fogjuk enni a maláriagyógyszert. A malaron bevétele úgy történik egyébként,hogy fél 1 körül Pók figyelmezteti Zolikát, aki este figyelmezteti a többieket sörözés közben a gyógyszer bevételére. A saját időpontját ugyan is mindenki elfelejti, de a másik életére éberen ügyel.Archie-ban egész izgalmas rovarpopulációk élnek.Rágcsa 10 körül elintézett egy minipoloska-félét, amitől izgalmas szagok terjengtek keveredve a gumicukor és a levendulás higikendő illatával. Gossi nál tértünk rá a piste-re. Naplementéig életünk egyik egyik legnyugodtabb és legharmonikusabb napját éltük meg. A sivatagban lágyan gurultak az utók. Minden úgy működött, ahogy meg van írva. Néha kiszáradt mocsarak hibátlan medrében száguldoztunk , néha peul falvak szalmakunyhóit kerülgettük. A lakosság varázsütésre megváltozott. Már a szavak is ismerősen csengtek. A Tuaregek földjére értünk. 3 óra alatt megtettük a 145 km távot a Nigerig. Pók és Zolika ezen a napon megtanult homokban vezetni. Rágcsa csendben csodálta őket, csak akkor borult ki, mikor kidrült , hogy hősei ebbe belefáradtak. Annyira mintaszerűen mentek a dolgok, hogy még heverészni is ráértünk, mivel Ghourma Rharus-nál épp a megfelelő parton vesztegelt a komp, csak személyzet nem volt hozzá. A langyos szélben, a Niger partján hanyatt fekve Zolika plédjén megismerkedtünk Mali leendő elnökével. A 11 éves kisfiú 5 nyelven fordított a társainak, gyönyörűen beszélt angolul, fejjel lefelé is olvasta a térképet és óriási üzletember volt. 6 tollért és egy marék cukorkáért  szereztek  kompászt, cserébe Rágcsa összeszedette a srácokkal a műanyag szemetet. Zolika ezután óriási türelemmel tanulmányozta  a térképeket a kölykökkel. Így mindenki boldog volt. ( Szemét téma:Régi bánatunk Marokkó óta a mérhetetlen szemét jelenléte. Most kis zsenink elmagyarázta, hogy  a szemét  őket is zavarja, kukák is vannak itt-ott a városban, de: a szemét sosem ott keletkezik, ahol a szemetes áll. Csak nem fog  az ember irányt változtatni a szemete kedvéért...hmmm. Miért nincs a banánon zippzár?)
A kompe egy óra alatt átvitt a folyó túloldalára. Gyönyörű, zsír új kis gép volt. 4 autó fért volna rá, de most csak a mienk volt. A kompász savtúltengésben szenvedett (mi sem értjük, hogy fogtuk fel peul nyelven ezt az infot) , de megetettük rennie-vel és már családtagok voltunk a kiszállásnál. A túloldalon senki és semmi nem várt, csak egy homokos ösvény és egy Tombouktou tábla. 120 km-re voltunk a céltól. Mély gödrök lapultak a homokréteg alatt, az autók nagyon megszolgálták az eddigi gondoskodást. A konyha totálisan átrendeződött...de naplementére elértük  a várost. Mesés érzés volt. Zolika végig várta az aszfaltot és a grand boulevard-t, mivel a szálloda címe is boulevard volt. Helyette kaptunk egy tonna selymes homokot a főutcán, így difivel, felezőben nyomtuk a városnézést. Ha nem lett volna  3 ugyanolyan nevű hotel a városban, talán boldogultunk volna, íg azonban Rágcsanavigátor még bevitte  a piacra  a fiúkat, ahonnan két jólfésült haramia vezette ki motoron a csapatot az 5 csillagos "Sofitelig". A hotelben eltöltött 30 percünk Rejtőt megszégyenítően irreális volt. A dhl csomag sehol, viszont egy tuareg butikosnak álcázott orosz kém tapadt ránk , mikor életmentő söreinket fogyasztva megjelent egy szőke lány. Pillanatok alatt hozzánk telepedett, miközben Pók átlapozta a fodrász 70-es években készült fotóit különböző nyírásokról. Az ausztrál  lányzó tevén érkezett, másfél éve úton van, mosolygós volt, beszédes,de volt valami zavaró benne.  Talán leginkább az, hogy nem hasolított Kingára. Rögtön a fodrász távozása után belépett a tegnapi szomszéd, akinek a telefonjától- mint itt a hotelhallban kiderült- megőrültünk  tegnap éjjel. Zolika még a gyilkos horkolást is rá akarta verni, de a pasas olyan őszintén kiakadt, hogy végül életben hagytuk. A szálloda személyzete és az összes idegenvezető jelölt lassan lemondott rólunk. A táborhelyet a boulevard-on jelölte ki a Bouktou hotel portása. A forgalom nem volt durva, így elég jó kis vacsorát rendeztünk a kereszteződésben. 10 körül kezdtünk elalélni. A távolban dobok, rikoltozás, egy szóval buli hangajai hallatszottak, de éjfélre beállt a teljes csend. Végre egy város, ahol 32000 ember némán lélegzik.